Idén már másodszor készült fel premierjére a Richter Flórián Cirkusz társulata, hiszen csaknem négy hónappal ezelőtt, március 12-én tartották volna meg a 2020-as esztendő első előadását Veresegyházon, amelyet újabb öt telt házas produkció követett volna. A kormány azonban a koronavírus terjedése miatt a tervezett premier előtt egy nappal, március 11-én kénytelen volt veszélyhelyzetet elrendelni. Ezek után küzdelmes hónapok következtek a társulat életében, hiszen a cirkusz a tartalékait télen felélte, emiatt versenyt futottak az idővel.

A mesterséges intelligencia jövőjéről tanácskoznak Budapesten
Világcégek is csatlakoztak a HUN-REN AI Symposiumhoz.