Dunai Mónika (Fidesz) az idősotthonok fenntartójának felelősségéről érdeklődött az Országgyűlés hétfői ülésnapján.

Iszonyatos pusztítással járt a vihar + videó
Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók.
Dunai Mónika (Fidesz) az idősotthonok fenntartójának felelősségéről érdeklődött az Országgyűlés hétfői ülésnapján.
A kormánypárti képviselő úgy látja, bár Magyarország sikeresen túl van a járvány elleni védekezés első szakaszán, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a fővárosi Pesti úti idősotthonban a gondozottak ápolása sem megfelelő, és más fővárosi fenntartású otthonban is komoly problémák merültek fel. Karácsony Gergely főpolgármestertől határozott cselekvés helyett csak magyarázkodást lehet hallani – vélte.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elmondta: 55 ezren élnek idősotthonban, a fenntartó feladata a gondoskodás róluk. 3800-an élnek fővárosi fenntartású otthonban, és a főváros fenntartásában lévő idősotthonok minden tízedik lakója fertőzött, az elhunytak közül minden hatodik ilyen intézményben élt – magyarázta. Hozzátette: a Pesti úti otthonban 310-en fertőződtek meg és 45-en hunytak el közülük, az intézményben nem volt biztosítva a folyamatos orvosi ellátás és nincs elég ápoló.
Dunai Mónika szerint a történtek nem maradhatnak következmények nélkül. Mindenki a sikeres védekezésben érdekelt Budapesten is, és nem elfogadható a főpolgármester hanyagsága – közölte.
Kásler Miklós kiemelte: számára a legfontosabb mindig is az emberi élet mentése volt, de ebben a helyzetben, amikor példátlan nemzeti összefogás alakult ki, vannak, akik megfeledkeznek a feladataikról és hagyják veszni a magyar embereket.
Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók.
Hamarosan hazatérnek az űrmisszióról.
Az Európai Bizottság elnöke magához hívatta a főpolgármestert.
A kerületet vezető Baranyi Krisztina úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.
Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók.
Hamarosan hazatérnek az űrmisszióról.
Az Európai Bizottság elnöke magához hívatta a főpolgármestert.
A kerületet vezető Baranyi Krisztina úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.