Egy kispesti vállalkozó bajba került 2017 telén. Az elektronika területén üzletelő cégvezető több projektje is bedőlt, szorult, de nem kilátástalan helyzetbe jutott. Ahhoz, hogy megmentse cégeit, áthidaló kölcsönre volt szüksége. Mivel gyorsan kellett a pénz, ezért nem bankhoz, hanem a baráti köréhez fordult. Miután többen is nemet mondtak, a vállalkozó úgy döntött, hogy Kránitz Krisztiánhoz, a kispesti vagyonkezelő igazgatójához fordul segítségért, aki ekkoriban szocialista önkormányzati képviselő is volt. Kránitz több szempontból is kézenfekvő választásnak tűnt. A vállalkozó ismerte régről a politikust, aki egy nagy családi házban élt, menő autókkal közlekedett, egyszóval olyan embernek tűnt, aki kihúzhatja őt a bajból.
21,6 millió készpénzben
Amikor a régi ismerősök, Kránitz és a vállalkozó találkoztak, a szocialista politikust nem kellett sokat győzködni, hogy kölcsönadja a pénzt, ám volt egy feltétele: biztosítékot kért. A vállalkozó a pénzért cserébe vállalta, hogy két Fejér megyei ingatlanára vételi jogot jegyeztet be Kránitz Krisztián nevére, ami meg is történt. Ez azt jelenti, hogy a vagyonkezelő igazgatója a szerződésben meghatározott feltételek mellett – például a kölcsön vissza nem fizetése esetén –, egyoldalú nyilatkozattal megvásárolhatja a telkeket egy szerződésben meghatározott vételáron.
A Magyar Nemzet által megszerzett földhivatali dokumentumok szerint Kránitz Ferenc Krisztián kispesti lakos vételi jogát 2017. 12. 22-én jegyezték be a Velencei-tó partjához közel eső, 770 négyzetméteres telekre. A bejegyezés eredetileg 2018. 12. 31-ig volt érvényes, a vagyonkezelő igazgatója eddig élhetett volna jogával. A szóban forgó másik telek tulajdoni lapjára is ugyanekkor, ugyanezekkel a feltételekkel került fel Kránitz Krisztián neve a földhivatal nyilvántartása szerint. A vételi jogot azonban az iratok szerint még a határidő lejárta előtt törölték, valószínűleg azért, mert a vállalkozó visszafizette a kölcsönt, amelynek összegéről a Magyar Nemzet birtokába jutott kölcsönszerződés árulkodik.