Bár a gazdaságot nagyon nehéz helyzetbe hozza a koronavírus-járvány, a tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező fiataloknak nem kell attól tartaniuk, hogy pénzügyi hátrányok érik őket. A Magyar Nemzet érdeklődésére az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megerősítette, hogy a felsőoktatásban nem függesztették fel az állami ösztöndíjak folyósítását, a tanulmányi és szociális ösztöndíjak összege pedig még nőtt is, miután februárban a korábbi 128 ezerről 166 ezer forintra emelkedett az egyetemeknek kiutalt hallgatói normatíva összege. A veszélyhelyzetre tekintettel ráadásul 2020-ban senki nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy gyenge tanulmányi eredménye miatt átsorolják önköltséges képzésbe, ezt rendeletben tiltotta meg a kormány.
Változatlanul tandíjmentesen vehetnek részt a magyar egyetemek által szervezett távoktatásban a külföldi hallgatók is, akár itt maradtak, akár elhagyták hazánkat. Aki időközben otthonába távozott, az a magyarországi tartózkodás lakhatási és megélhetési költségeit fedező ösztöndíjat a továbbiakban értelemszerűen nem kapja meg, aki viszont a határok lezárása miatt netán valamelyik harmadik országban (nem a küldő országban) rekedt, az méltányosságból megkapja ezt a támogatást.
A szakképzésben ugyancsak zavartalan az ösztöndíjak folyósítása, emellett rendben zajlik a vállalati partnereknél gyakorlatozó diákok kifizetése is – húzta alá a szaktárca. A tanulószerződésekben foglalt fizetés továbbra is minden érintettnek jár, akkor is, ha a gyakorlati oktatást online munkarendben folytatják, akkor is, ha a tanulót átveszi az iskola, mert a duális képzőhely nem tudja megtartani a gyakorlati képzést. Sőt még akkor is, ha a gyakorlatot elhalasztják és későbbi időpontban pótolják, arra hivatkozva, hogy az adott szakma elsajátítása nem oldható meg digitális formában.

Fotó: Bach Máté
Fő szabály, hogy egyoldalúan nem lehet felmondani a tanulószerződést. Természetesen ha egy cég a járvány okozta válságban tönkremegy, és be kell szüntetnie a tevékenységét, akkor közös megegyezéssel lehetőség nyílik a szerződések megszüntetésére. A diák ilyenkor máshol folytathatja gyakorlatát, de nem érheti őt hátrány.