Nem engedik el a rászorulók kezét a karitatív szervezetek és szolgálatok

A több mint egy éve tartó pandémia miatt fokozott nyomás nehezedik a rászorulókat segítő karitatív szervezetekre, amelyek a nehéz időkben sem hagyják magukra a bajba jutott embereket. Nagyböjthöz és húsvéthoz kapcsolódva több gyűjtés is zajlik országszerte, és a segélyszervezetek továbbra is várják az adományokat, a felajánlásokat, hogy minél többeknek tudjanak segíteni.

2021. 03. 24. 6:03
Fotó: Arpad Kurucz
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kétszer annyi kérés érkezett az elmúlt 12 hónapban az Ökumenikus Segélyszervezet Országos Segélyközpontjába, mint az azt megelőző hasonló időszakban, de a járvány harmadik hullámának erősödésével is egyre több rászoruló kereste a karitatív szervezet munkatársait.

A hosszan elhúzódó járványhelyzetben az Ökumenikus Segélyszervezet nemcsak tárgyi adományokkal segíti a rászoruló családokat, hanem többek között digitális úton is támogatást nyújt rászoruló gyerekeknek a tanulásban, a felzárkózásban.

Jelenleg öt településen 42 középiskolás és 26 általános iskolás vesz részt a járványhelyzet kapcsán elindított online Tanulópár programban. Ebben a segélyszervezet szociális intézményeinek látókörében lévő, gyakran nagyon nehéz körülmények között élő általános iskolások kapnak segítséget budapesti gimnazistáktól, többnyire az általuk választott tananyag megértésében és a házi feladat elkészítésében. A hátrányos helyzetű tanulók több esetben internetet biztosító SIM-kártyával ellátott tabletet is kapnak kölcsönbe, többen a segélyszervezet intézményeinek internetkapcsolatát, infrastruktúráját tudják igénybe venni.

A kicsik nem csak ruhát kapnak, az Ökumenikus Segélyszervezet a tanulásban is segít nekik Forrás: Ökumenikus Segélyszervezet

A járvány a segélyszervezet valamennyi központjának működését mélyen érinti. A családok és gyerekek felzárkózását segítő közösségi programokat a nappali ellátást nyújtó intézményekben több esetben felfüggesztették vagy kisebb csoportokra osztva történnek, illetve online térben tartják meg. A szociális szolgáltatások egy részénél a segítő munkát úgy szervezték át, hogy a kapcsolattartás ne igényeljen személyes találkozást, tehát a tanácsadások telefonon vagy online, az adományátadások pedig kontakt nélkül zajlanak. A bentlakásos intézményekben pedig (családok átmeneti otthona, hajléktalanokat segítő központok) speciális feladatokkal szembesülve, fokozott terhelés alatt állnak helyt a munkatársak.

Az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját a 1353-as adományvonalon, hívásonként 250 forinttal lehet támogatni.

Bankkártyás adományozással a www.segelyszervezet.hu/koronavirus oldalon, illetve átutalással a 11705008-20464565-ös számlaszámon, „koronavírus” megjelöléssel lehet segíteni. Az 1 százalékhoz pedig a 19662927-1-43 a szervezet adószáma.

Adomany.jobbadni.hu

A Magyar Református Szeretetszolgálat mindennapi működésében is okoz kihívásokat a járvány harmadik hulláma, valamint az ezzel járó korlátozó intézkedések is megnehezítik a szolgálatukat. Több eseményük is az online térbe költözött (például továbbképzés a Nyilas Misi-ösztöndíjasoknak), a csoportos adományosztások helyett pedig kizárólag egyesével tudják átadni az adományokat, ami komoly logisztikai próbatételt jelent munkatársaiknak és önkénteseiknek. – Tapasztalatunk szerint a szociális és diakóniai intézményektől kevesebb megkeresés érkezik a különböző védőfelszerelések iránt, mint tavaly, a járvány kitörésekor, de ha szükséges, adományainkkal tudjuk támogatni a megfelelő védekezést – emelték ki. Hozzátették:

az egyéni adományigények száma nem csökken, inkább növekvő tendenciát mutat.

Az egyéni kérelmezőktől mind a megélhetéshez szükséges tartós élelmiszerekre, mind a védekezéshez szükséges higiénés termékekre nagy az igény. – Jelenleg húsvéti tartósélelmiszer-gyűjtésünk zajlik. Célunk, hogy a feltámadás ünnepéhez közeledve országszerte négyszáz családot tudjunk segíteni egy-egy élelmiszercsomaggal. Arra kérjük és biztatjuk az adakozni vágyókat, hogy látogassanak el az adomany.jobbadni.hu/kampanyok/26 oldalra, és támogassák segítő akciónkat – hívták fel a figyelmet.

A többség beoltva

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat minden tevékenységét a járvány elleni védekezés szempontjait figyelembe véve szervezi és végzi.

A szervezet szakemberei koronavírus-szűréseket végeznek mobil és állandó szűrőpontokon, köztük a szeretetszolgálat Határ úti logisztikai központjához telepített autós szűrőállomáson.

A karitatív szervezet hajléktalan embereket ellátó orvosi rendelői a járvány idején is nyitva vannak, az egészségügyi ellátás mellett koronavírus-szűrést végeznek a rászoruló emberek számára és az oltási tervben meghatározott szempontok szerint az oltások beadásában is részt vesznek. A Máltai Szeretetszolgálat bentlakásos intézményeiben, idősotthonokban, fogyatékkal élők otthonaiban és hajléktalan embereket ellátó intézményekben a dolgozók és az ellátottak mintegy 85 százaléka már megkapta a koronavírus elleni védőoltást.

A legszegényebb településeken a máltai Jelenlét-pontok krízisirodaként működnek, ahol a rászoruló családok a szociális ügyintézésen kívül a vírus elleni védekezéshez szükséges eszközökhöz és információkhoz is hozzájuthatnak.

– A járvány idején fontos, hogy a segítő szándék ne járjon indokolatlan kockázattal, ezért a tárgyi felajánlásokat előre egyeztetett módon és időben fogadja a Máltai Szeretetszolgálat. Azt kérjük, aki támogatni kívánja a járvány miatt nehéz helyzetbe került embereket, készpénzfelajánlással tegye ezt az adomanyozz.hu/program/korona oldalon, illetve hívásonként 250 forinttal a 1350-es adományvonalon keresztül – fogalmaztak.

Fertőtlenítés a határon túl is

A Katolikus Karitász is folytatja a tavaly már kialakított protokollok szerint a vírushelyzeti segítségnyújtását. Az egyházmegyei karitászok által fenntartott szociális otthonokban és ellátóhelyeken a lakók és a munkatársak oltása folyamatban van. Befejeződött a Tartós szeretet akció első része.

A nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésben országszerte a templomokba várta a szervezet az adományozók támogatását.

A liszt-, cukor-, olaj-, konzervfelajánlásokat és higiéniai eszközöket az egyházmegyei karitászcsoportok juttatják el az általuk személyesen is ismert, látókörükben lévő, nehéz helyzetben lévő családoknak és időseknek még húsvét előtt. A program azonban folytatódik, mivel több egyházmegyében nem volt megengedett a szentmise személyes jelenléttel való megtartása, sokan nem tudták leadni adományaikat. Ezúttal online adományozással lehet csatlakozni a Karitasz.hu oldalon, valamint a 1356-os adományvonal hívásával (hívásonként ötszáz forinttal) húsvétig. Ugyanakkor folytatódnak a szervezet hagyományos programjai. Az Öngondoskodó háztartások – Zöldellő kertek elnevezésű programban országszerte megkezdődött a csatlakozó családoknak a vetőmagok kiosztása és elvetése a karitász önkéntesinek mentorálásával.

Az Öngondoskodó háztartások – Szép otthonok program is elkezdődött.

Célja az otthonok komfortjának, higiéniájának, tisztaságának, rendjének növelése, az öngondoskodás elősegítése, az élhetőbb lakáskörülmények kialakítása támogatással és a család aktív bevonásával.

A Katolikus Karitász határon túl folytatja az ózongenerátoros fertőtlenítőmunkáját a magyarlakta településeken és szórványokban, iskolákban, óvodákban és kulturális intézményekben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.