A felerősödött UV-sugárzás, a napozási szokások és a szoláriumhasználat miatt évről évre nő a melanomában szenvedők száma, de időben felismerve gyógyítható a betegség – mondta lapunknak Liszkay Gabriella, az Országos Onkológiai Intézet szakorvosa a Melanoma Hét kapcsán.
A bőrgyógyász-klinikai onkológus kifejtette, a melanoma – vagyis a bőr pigmenttermelő sejtjeiből kiinduló rosszindulatú daganat – megelőzésének két szintje van: az elsődleges prevenció célja, hogy ne is alakuljon ki a betegség, ide tartozik például a fényvédelem, a rizikócsoportok felderítése és a lakosság oktatása.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A másodlagos megelőzés pedig azt jelenti, hogy minél előbb megszülessen a diagnózis, ezt követően sor kerüljön a sebészi ellátásra, és elkezdjék gondozni a beteget – fejtette ki Liszkay Gabriella.
– A korai felismerés, ahogy a többi daganatos megbetegedés esetén, úgy itt is életeket menthet: ebben segítenek a szűrőkampányok, nem beszélve az önvizsgálatról. Ha egy anyajegy aszimmetrikussá válik, nem egyértelműek a határai, változik a színe vagy az átmérője, akkor azonnal fel kell keresni egy bőrgyógyászati szakrendelést – hangsúlyozta a szakember.
Hozzátette, a dermatoszkópos analízisen egy speciális nagyítóval vizsgálják meg a pácienseket, ahol 90-95 százalékos eredményességgel meg tudják határozni, hogy rosszindulatú-e az elváltozás.
Melanoma szempontjából magas rizikócsoportba tartoznak a fehér bőrűek, a világos, különösen a vörös hajúak, a szeplősek, azok, akiknek sok az anyajegyük, illetve akiknek a családjában előfordult bőrdaganat.
– A melanoma nem azonos a bőrrákkal, és míg előbbinél évente nagyjából 2700 új esetet regisztrálnak, addig utóbbi sokkal gyakrabban fordul elő, évente akár 25 ezer új esetben– hívta fel a figyelmet az onkológus.
Mint mondta, hazánkban a melanoma leküzdésére minden terápia elérhető, és mindegyik gyógyszer tb-finanszírozott. A készítmények ráadásul folyamatosan fejlődnek, az elmúlt években az Országos Onkológiai Intézet is húsz, melanomához kapcsolódó klinikai vizsgálatban vett részt – összegezte a szakember.