Söder sajnos ezen túl is elfogadhatatlan dolgokat mondott: mélységesen sajnálja, hogy Orbán is a jobboldali populistákkal (már megint ez a jelző, ami nem jelent semmit, csak baloldali hablaty) működik együtt. Ő azt remélte, hogy a Fidesz felfüggesztése a néppártban pozitívan fog végződni és Orbán „észhez fog térni” (!), Salvinivel való találkozása azonban „rosszat sejtet a háttérben”.
Szuper! Mit is jelentenek ezek a mondatok?
A legrosszabbat: azt, hogy a Fidesznek csak egyetlen lehetősége van, ez pedig, hogy beáll a balra dőlő, önmaguk hagyományát megtagadó tagpártok által diktált sorba. („Egy út van előttem, melyiket válasszam?” – énekelte a kommunista időkben Nagy Feró a Beatrice-ben.) És bocsika: nem arról volt szó, hogy lesz egy háromtagú néppárti vizsgálóbizottság, amelyik a jogállamiságot, a demokratikus értékek helyzetét tekinti át Magyarországon? S hogy e vizsgálat dönti el, hogy kizárják-e a Fideszt a néppártból vagy sem? Söder szavait olvasva, most már világos: az igazi kérdés, a Fidesz bent maradásának igazi kérdése valójában politikai-ideológiai kérdés; az, hogy a Fidesz követi-e a néppárti fősodor új, globalista irányvonalát.
Ha tehát „helyesen” politizál és kellően „rugalmas” a Fidesz, akkor azonnal minden oké lesz, jogállamiság, demokratikus értékek, sajtószabadság egy csapásra rendben lesz Magyarországon. „Csak” alkalmazkodnunk kell és „észhez térni”…
Söder tehát előre „kihirdette” a végeredményt. Köszönet az őszinte szavakért.
Ha eddig még lehettek volna illúzióink a néppárttal kapcsolatban, azok most végleg elszálltak.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!