További súlyos kérdések merültek fel a BKV buszbérlési tenderének tisztaságával kapcsolatban. Miután a pályázaton másodikká nyilvánított, vesztes cég, a Truck-Trailer & Parts Kft. (TT&P) kifogásolta a tendernyertes off-shore hátterű vállalat, a CR-Facilities Zrt. ajánlatának érvényességét, augusztusban vitarendezési kérelmet nyújtott be, amelyet a BKV visszautasított. Később a TT&P jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Döntőbizottságnál (KDb), ám azt indoklás nélkül visszavonta. Kérdés, hogy ezt miért tette, hiszen a CR-Facilities szakmai ajánlatából – amelyet a vesztes cég megtekinthetett – az derült ki: a tendernyertes pályázatának gyakorlatilag nincs érvényes, szakmailag értékelhető pontja, a legfontosabb, központi kérdésben pedig éppen a TT&P kontójára csaltak egy, az alku tárgyát képező autóbusszal kapcsolatban. Az iratbetekintésből ugyanis bebizonyosodott, hogy a Leisztinger Tamás nagyvállalkozó – Tüttő Kata MSZP-s főpolgármester-helyettes korábbi élettársa – érdekkörébe tartozó kamucég szakmai ajánlatának hiánypótlására történetesen a TT&P tulajdonát képező buszt használta fel, méghozzá a vesztes vállalat tudta nélkül. Ez pedig súlyosan sérti a verseny tisztaságát.
Megszűnt egy fontos gyógyszer támogatása, de van helyette másik
Nem maradnak támogatás nélkül a betegek.