Tiltakozik az ellenzék az új bíráskodás miatt

A DK szerint a kabinet saját bíróságot hoz létre, hogy ne derüljenek ki a korrupciós ügyei.

MTI
2016. 08. 25. 12:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A DK az MTI-hez eljuttatott közleményében az előterjesztést úgy értékelte, „a Fidesz megelégelte, hogy a kormánypártra csak a rendőrségen és az ügyészségen nem vonatkoznak a törvények, a bíróságon néha még igen”. A kabinet ezért saját bíróság létrehozását tervezi, ami garantálná, hogy soha többé ne derüljenek ki az olyan korrupciós ügyek, mint például az MNB-alapítványok Matolcsy-rokonokat milliárdossá tevő költései – írta Molnár Csaba ügyvezető alelnök.

Tordai Bence, a PM szóvivője az MTI-nek azt mondta, a kormány által tervezett közigazgatási bíróságnak az lesz a feladata, hogy „eltussolja a fideszes lopásokat, választási csalásokat”. Eddig sok tisztességes bíró dolgozott és hozott a Fidesz számára kellemetlen ítéleteket, de ez a jövőben nem fordulhat elő, mert a törvényalkotás és a végrehajtás után az igazságszolgáltatást is sikerül a kormánypárt hatalma alá hajtani – tette hozzá.

A Liberálisok közleményükben a magyar jogállam felszámolásaként hivatkoztak a tervezett intézkedésre, és közölték: elfogadhatatlannak tartják, hogy „a kormány egy új bíróság felállításával szeretné megúszni a számonkérést azokban a botrányos ügyekben, amelyek joggal háborítják fel a magyar közvéleményt”.

Ismert, a stratégiai kabinet elfogadta az Igazságügyi Minisztérium előterjesztését a közigazgatási perrendtartás bevezetéséről – közölte szerdán a kormányszóvivő az MTI-vel. Kovács Zoltán elmondta, kezdeményezték egyúttal, hogy a kérdésben Trócsányi László igazságügyi miniszter vezetésével a következő napokban, hetekben kezdődjön egyeztetés a parlamenti pártokkal.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.