időjárás 12°C Bianka, Blanka 2021. October 25.
logo

Nem Európának készül az új C3-as

Forrás: Autó-Motor
2021.09.17. 13:38

India és Dél-Amerika számára fejlesztették ki az új Citroën C3-ast, amelyet felkészítettek a rossz útviszonyokra.

2022 első felében kerül majd a kereskedésekbe az új Citroën C3-as, amely nem keverendő azzal a szintén Citroën C3 névre hallgató kisautóval, amit mifelénk forgalmaznak, földrajzilag nem lesz köztük átfedés. Először játékautó jóvoltából ismerhettük meg az új autót, amelynek karosszériája például rövidebb 4 méternél, mert Indiában ez fontos határ a gépjárműadó szempontjából, a felfüggesztését pedig kifejezetten rossz minőségű utakra készítik fel a 18 cm-es hasmagassággal – az 5,5 millió km-nyi indiai úthálózat 40%-a nem rendelkezik burkolattal.

A karosszéria alsó részét fényezetlen fekete műanyaggal burkolják, ezzel védve a fényezett fémlemezeket, a belső térben könnyen takarítható burkolatokat használnak, a műszerfalra például fényezett betét kerül. Mivel a fiatal vásárlók igénylik, az online szolgáltatások terén is erős lesz a jármű, extraként 10 colos képátlójú érintőképernyős fejegység is lesz, no meg dedikált okostelefon-tartó. Családokra is gondoltak, a kategória egyik legtágasabb utasterét ígérik, a tengelytávolság 2,54 méter. A csomagtér alaphelyzetben 315 literes.

Fotó: Youtube

Latin-Amerikában két motor közül lehet majd választani, az alap a Fiat-féle 1,0 literes Firefly háromhengeres 72/77 lóerővel (benzin/alkohol), felár ellenében lehet kérni a PSA-eredetű 1,6 literes szívómotort 115/118 lóerős teljesítménnyel, a váltó minden esetben 5 fokozatú kézi kapcsolású, a négyhengereshez extraként 6 fokozatú automata is kérhető. Indiában az Európában is használt 1,2-es háromhengeressel (szívó/turbó) kínálják majd az autót, annyi lesz az újdonság, hogy a turbós motorhoz felár ellenében már az új, hétfokozatú duplakuplungos váltót adják, amelyet a Punch Powertrainnel közösen fejlesztenek és hibrid (öntöltő vagy plug-in) hajtásokkal is elérhető lesz majd mifelénk.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!

Ezek is érdekelhetik

Új értelmet nyert a modern családi ékszer kifejezés

origo.hu

Ez az ország végleg elszakad a brit monarchiától, kikiáltják a köztársaságot

travelo.hu

Mentál Morzsák: Utak a belső csendbe

gyogyzona.hu

Rendszeresen figyelmen kívül hagyta a biztonsági előírásokat az asszisztens, aki Baldwin kezébe adta a fegyvert

origo.hu

Mentál Morzsák: Utak a belső csendbe

gyogyzona.hu

Egy csinos magyar lány minden japánt levett a lábáról + videó

magyarnemzet.hu

Kegyetlen emberrablók miatt nem jutnak el a kórházba a kismamák

vg.hu

Íme, a retró-lakberendezés csúcsa: bemutatunk egy Trabant kanapét

lakaskultura.hu

Újabb amerikai kapcsolat a baloldalon

magyarnemzet.hu

Kegyetlen emberrablók miatt nem jutnak el a kórházba a kismamák

vg.hu

Így menekült Gyurcsányné a 2006-os rendőrterrort firtató kérdés elől - videó

origo.hu

Így menekült Gyurcsányné a 2006-os rendőrterrort firtató kérdés elől - videó

origo.hu

Hüvelyszárazság vagy hüvelyfertőzés? Nem mindegy!

life.hu

Új értelmet nyert a modern családi ékszer kifejezés

origo.hu

Hüvelyszárazság vagy hüvelyfertőzés? Nem mindegy!

life.hu

Kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek a lakásvásárlók

magyarnemzet.hu

Nem látta, de szapulja