New Orleans három dologról híres: a dzsesszről, a húshagyókeddi karneválról, a Mardi Gras-ról, és brutálisan megpakolt muffuletta szendvicséről – olvasható a mindmegette.hu cikkében.

A muffulettát egy szicíliában született, és New Orleans-ba emigrált kereskedő, Salvatore Lupo alkotta meg 1906-ban, akinek egy kis delikát üzlete volt a városban, az akkori termelői piac mellett. Az itt áruló farmerek többsége maga is szicíliai volt, akik mindennap Lupónál vásárolták meg, és fogyasztották el szerény ebédjüket. Letelepedtek egy kényelmetlen hordóra vagy zöldségesládára, és a térdükön egyensúlyozott tálcából falatoztak, ahogy a szülőföldjükön megszokták: külön-külön ették a szalámit, sonkát, darabka sajtot, az olívasalátát és a hosszúkás olasz kenyeret. Ám Signor Lupo kitalálta, hogy felvágja nekik a kenyeret, és mindent belepakol, hogy kézbe lehessen fogni, mint egy szendvicset. Miután a tömör és vékony focacciát lecserélte a puhább és kerek muffuletta cipóra, az ebédelni érkező farmerek egyre inkább megkedvelték a manapság muffnak becézett, muffaletta és mufeletta néven is elterjedt szendvicstortát. A lenti vidóban megnézheted hogyan készül az eredeti, komplett ebédnek is beillő változat!
MUFFULETA SZENDVICS OLÍVABOGYÓSALÁTÁVAL
Az olívabogyó salátához:
- 0,5 bögre zöld olajbogyó,
- 0,5 bögre fekete olajbogyó
- 0,5 bögre kápia paprika
- 2 gerezd fokhagyma
- 0,5 üveg szardellafilé
- 1 ek üveges kapribogyó
- 0,5 bögre petrezselyem
- 1 tk friss oregánó
- 0,5 tk frissen őrölt bors
- 0,5 bögre extra szűz olívaolaj
A szendvicshez:
- 1 db cipó
- olajbogyó-saláta
- extra szűz olívaolaj
- 10 dkg szalámi
- 10 dkg sonka
- 10 dkg sajt
- 0,5 üveg szardellapaszta
ELKÉSZÍTÉS
- Az muffuleta szendvicshez olajbogyókat durvára, a paprikát finomra aprítjuk. A fokhagymát összezúzzuk, a szardellafilét feldaraboljuk. A karpibogyót leöblítjük. A petrezselymet és az oregánót finomra vágjuk.
- Az összes hozzávalót alaposan összeforgatjuk egy tálban, majd letakarjuk, hűtőbe tesszük, és állni hagyjuk legalább 1 órán át, hogy az ízek összeérjenek.
- A kenyeret keresztben félbevágjuk, és kb. félig kikanalazzuk a belét. Az üregeket megkenjük olívaolajjal, megtöltjük az alsó és a felső részét is olajbogyó-salátával, majd az alsó részt rétegesen megrakjuk szalámival, sonkával és sajttal.
- Végül a két részt összenyomjuk. A szendvicstortát 4 részre vágjuk, és szobahőmérsékleten kínáljuk.
Az eredeti cikk elérhető a Mindmegette oldalán.















