Körülbelül negyvenen vettek részt azon az augusztus 1-jei újfehértói születésnapi bulin, ami után egy héttel kiderült: a vendégek egyikének pozitív lett a koronavírustesztje. A zárt körű ünnepségnek a település közösségi szolgáltatóháza adott otthont, amit rendszeresen adnak ki hasonló rendezvényeknek.
Negyven fős születésnapi bulin kapta el a koronavírust
A zárt körű ünnepségnek a település közösségi szolgáltatóháza adott otthont.

Dr. Hosszú József polgármester elmondta: a beteg nem Újfehértón lakik, egyelőre nincs igazolt fertőzött a városban, az érintettek házi karanténban várják a mintavétel eredményét. Dr. Kiss Csabát arról kérdeztük, mit kell tennünk, ha felmerül bennünk a koronavírus-fertőzés gyanúja, és mi a háziorvosi protokoll ilyen esetben.
– Házi karanténban várják a teszteredményeket, akik augusztus 1-jén részt vettek azon az újfehértói születésnapi bulin, melynek egyik vendégéről kiderült, hogy koronavírusos.
A fertőzött vendég nem a településen él, úgy tudjuk, hogy Nyíregyházán lakik
– mondta el érdeklődésünkre dr. Hosszú József, Újfehértó polgármestere, aki vasárnap reggel osztotta meg a hírt az önkormányzat közösségi oldalán.
Hozzátette: egyelőre a kontaktkutatás szakaszában tartanak, igyekeznek kideríteni, kik ültek a beteg mellett, és kivel töltött el azóta minimum harminc percet egy légtérben.
– A szűrések hétfőn kezdődtek, remélhetőleg a hét második felében már okosabbak leszünk. Jelenleg azonban nincs tudomásunk koronavírus-fertőzött újfehértói lakosról – tájékoztatta lapunkat a településvezető. Dr. Hosszú József azt kéri, hogy aki fertőzésre utaló jeleket észlel magán, haladéktalanul jelentkezzen a háziorvosánál.
Várják a teszteredményeket
Dr. Kiss Csabát arról kérdeztük, mit kell tennünk, ha felmerül bennünk a koronavírus-fertőzés gyanúja, és mi a háziorvosi protokoll ilyen esetben.
– Ha a betegnek enyhék a tünetei, nincs szüksége azonnali kórházi ellátásra, felhívja telefonon a háziorvosát. A személyes megkeresés kifejezetten ellenjavallt – hangsúlyozta a szakember.
– Az orvos részletesen kikérdezi a pácienst arról, mik a panaszai, és mióta tartanak, milyen kísérőbetegségei vannak, s amennyire lehetséges, felméri az állapotát.
Ha fennáll a koronavírus-fertőzés gyanúja, a betegnek házi karanténban kell maradni, az orvos pedig otthoni mintavételt kér a mentőszolgálaton keresztül.
Erre van egy külön virológiai kérőlap, amin feltüntetjük többek között azt is, hogy miért tartjuk indokoltnak a vizsgálatot. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak is jelezzük a gyanús eseteket, ők végzik a kontaktkutatást – részletezte a kótaji háziorvos.
A régió első koronavírusos betege dr. Kiss Csaba körzetéből került ki, s azóta is több gyanús esetet vizsgált.
– Most is van olyan páciensem, aki igazolt koronavírusos beteg kontaktja. Enyhe tünetei vannak, orrfolyás, köhögés, hőemelkedése volt, de az már megszűnt. A PCR-teszt eredményét házi karanténban várja.
Nem szabad várni
A szakember úgy tapasztalja, egyre kevésbé aggódnak az emberek a járvány miatt. Szerinte ehhez az is hozzájárul, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében alacsony az igazolt fertőzöttek száma. Emiatt azonban nem elég körültekintőek, pedig továbbra is kiemelten fontos a higiénés szabályok betartása, a maszk helyes viselése, illetve az, hogy ha fertőzésre utaló tüneteket tapasztalnak, mindenképpen forduljanak orvoshoz. Rendkívül fontos, hogy ezt a lehető leghamarabb tegyék meg, mert minél tovább várnak, annál nagyobb a kockázata, hogy másokat is megfertőznek.
A háziorvos rámutatott: jó, ha mindenki tisztában van azzal, hogy a tünetek alapján nem lehet a koronavírust egyértelműen elkülöníteni más vírusos fertőzésektől.
– Természetesen vannak gyanús és kevésbé gyanús esetek, de kizárólag a tesztek elvégzése után derül ki, hogy valóban koronavírusról van szó, vagy sem.














