A békési tájért dolgozik a békéscsabai önkéntes

A békéscsabai önkéntes odaadással és alázattal műveli a földet, gondoskodik a faültetéshez, illetve a makkvetéshez szükséges szerszámok és gépek karbantartásáról, fenntartásáról. Követendő példát mutat a mozgalomban aktívan cselekvő fiatalok számára. Mindezekért most őt választottuk a hét emberének – írja a beol.hu.

– A csabai zöldítő mozgalom egyik legidősebb és legaktívabb tagjaként, ön szerint miért fontos az egyesület által végzett munka?

– A 60 ezer fa mozgalomhoz hasonló szervezettségű, komoly tagságot számláló, ilyen célú, tiszta szándékú közösség ritka a környéken. Az első év után már látni, hogy életképes és sikeres a kezdeményezés, olyanok munkálkodnak ott, akik meg fogják változtatni a tájképet a környéken. A céljaink közösek, az eszközeik, lehetőségeik nagyobbak az egyéni lehetőségeknél, mellettük, velük vagyok.

Poliák Pál odaadással és alázattal műveli évtizedek óta a földet. Fotó: Bencsik Ádám/beol.hu

– Honnan ered a természet iránti szeretete?

– Az ötvenes esztendők eleje óta egy kisréti tanyán nevelkedtem, ott születtem. Testvéreimmel gyakran jártuk az akkor még kevésbé beépült környéket, lestük a vadászok, vadőrök munkáját. Azok az élmények, tapasztalatok meghatározóak lettek a későbbiekben. Amikor lehetőségem adódott, beléptem az akkori „Vörös lobogó” vadásztársaságba, mely ezt a környéket kezelte vadászati szempontból, abban az időben. Onnan pedig már szervezetten tevékenykedtem a környéken, tanultam a régi szakemberektől.

– Vadászként négy évtizede fejleszti a békési élőhelyeket. Miért fontos ez?

– Amióta a csúcsragadozók eltűntek, szükség van a vadgazdálkodásra, ebben rengeteg feladata van az itt dolgozó szakembereknek. A ragadozók gyérítése mellett folyamatosan kell szabályozni az őz- és a mezeinyúl-állományokat, megelőzve a túlszaporulat esetén keletkezhető betegségeket. Ez a két vadfaj él leginkább együtt a mezőgazdasággal, így az itteni gazdáknak – és így közvetve az egész megyének – jelentős kártétele származhatna azok elszaporodásából, ezért szabályzásra van szükség egy adott környéken. A jól beállított egyedszám után felelősséggel tartozunk annak állapotáért, egészségéért, élőhelyeket kell teremtenünk számukra, vadföldeket létrehoznunk, kemény téli időben pedig etetnünk kell az állatokat.

– A családja mit szól ehhez az elköteleződéshez?

– A fiam is hasonló úton jár. Gyerekként sokszor tartott velem a természetbe, gyalogosan bejártuk a környéket, gyakran lestünk ragadozót Kisréten is. Hosszú szünet után, ami tanulással és munkával telt, csatlakozott hozzánk, most érett meg rá. Az első fegyverét tőlem kapta, tíz évvel korábban vásároltam meg, rendbe hozattam, majd elraktam a fegyverszekrényembe. Egy évtizedet vártam rá, hogy a vadászvizsgája után átadjam neki. Az egy emlékezetes pillanat volt, megkönnyeztük.

– A mozgalomban is együtt munkálkodnak?

– A közös vadlesek, vadászatok mindkettőnknek fontos kapcsolatot jelentenek a természethez, de egymáshoz is, és a mozgalom is ilyen. Az egy éve elindított 60 ezer fa egyesülettel nagyobb eredményeket tudunk elérni abban, amit évtizedek óta magunk végeztünk itt. A mozgalomban sok olyan ember van, akinek fontos lett ez, őket szerszámozottságban, gépi erőt igénylő munkában segítem. Én még emlékszem a régi békési tájképre, dolgozunk rajta, hogy megmutathassuk ezt az utánunk érkezőknek.

Vágvölgyi Nóra

Korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy az állatvédők azt remélik, hogy a megannyi szeretetre éhes négylábú hamarosan hű családra is lel, miután négy menhelyre juttatott el állateledelt egy salgótarjáni egyesület.