Kárpátaljáról a Völgységbe – Interjú Drága László rézfúvóssal

Már nem létezik az az ország, melyben Drága László a gyermek- és ifjú korát töltötte. A Bonyhádi Zeneiskola nyugalmazott rézfúvóstanára Beregszászon született, kereken hetven évvel ezelőtt. Akkoriban ez a minden szállal a magyar történelemhez kötődő, kárpátaljai város Beregovo hivatalos néven a Szovjetunióhoz tartozott. Drága László itt végezte általános iskolai tanulmányait. Később azonban a légvonalban mintegy ötven kilométerrel északabbra található Ungvár – Uzsgorod – lett az otthona.

– Bár felmenőim között nincs a muzsikával elmélyültebben foglalkozó személy, szüleim fontosnak tartották, hogy tanuljak meg hangszeren játszani

– tekintett vissza a hatvanas évek közepére a pedagógus. – Miután zeneművészeti szakközépiskola Ungváron volt, így oda jelentkeztem. A már általános iskolában megkedvelt hangszeren, a trombitán teljesíthettem ki magam.

Drága László az ungvári évek és az ott szerzett érettségi után néhány évvel jelentkezett a lvovi zeneakadémiára. Trombita- és zenekari művészi diplomáját 1978-ban vette kézhez. Lvov egykoron Lemberg néven Galícia tartomány székhelyeként az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott, jelenleg Lviv néven Ukrajna egyik jelentős nyugati végvára. A hetvenes években azonban, legalábbis az itteni zeneakadémián, szükség volt az orosz nyelvi tudásra is.

– Az ungvári szakközépiskolában alapvetően ukrán nyelven sajátítottam el a tananyagot – folytatta Drága László. – Jóllehet, néhány tantárgy, például a fizika és a történelem oktatása oroszul zajlott. Lembergben is hasonló volt a helyzet. Szerencsére a két nyelv egymásnak közeli rokona, így nem volt nehéz mindkettőt megtanulni.

Drága László nevéhez fűződik a Bonyhádi Zeneiskola Fúvós Zenekarának megalapítása
Fotó: Máté Réka / TEOL

Magyarnak lenni viszont nem volt könnyű Kárpátalján. A hivatalos politika a szólamok ellenére sem kedvezett a kisebbségi létnek. Ezzel együtt a bonyhádi zenepedagógus úgy fogalmazott, hogy minden létező elnyomás mellett sok minden függött az egyén magatartásától. A szovjet időkben – osztotta meg tapasztalatát a zenepedagógus – személy szerint nem volt elszenvedője különösebb atrocitásnak csak magyarsága miatt. Ugyanakkor – ahogyan a hírek alapján nyugtázza – a mai Ukrajna az egykori időkhöz képest jóval kevésbé barátja az ott élő magyaroknak.

Drága László tudásának, tehetségének köszönhetően nemcsak elismert munkatársa lett először az ungvári színháznak, majd az ugyancsak ungvári zeneiskolának, de szerte a Szovjetunióban játszhatott – zenekari tagként – a közönségnek. Kijevben számos alkalommal lépett fel, de fújta a trombitát Moszkvában is. Hangszerrel a kezében jutott el a Kaukázus vidékére, a Grúziához tartozó Oszétiába.

Tehát első kézből szerezhetett tapasztalatokat arról a birodalomról, mely a nyolcvanas években – bár ez akkor még nem volt nyilvánvaló – a végét járta.

– Azt mindig is érzékeltük, hogy a boltokban gyakorlatilag egyetlen árucikkből sincs akkora mennyiség, mint amekkorára szükség lenne – mondta. – Brezsnyev államfő és pártfőtitkár 1982-es halála után a széthullás egyre erőteljesebb jeleivel találkoztunk. Gorbacsov idején, 1986–87-ben éreztük azt, hogy ebből az országból elvileg nem lesz semmi.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.