Somogyi történetek, avagy léteznek még igazi mesterek?

Arató József festő 1968-ban végzett, így kellő szakmai tapasztalattal a háta mögött állítja: ma már nem tudna brigádokat kiállítani egy-egy jelentősebb munkára. Ő még a „falhengeres” időkben tanult, és sablonokat használva javította a veszprémi székesegyház beázott falait. Több tucat tanulója volt, akikkel elsajátíttatta a szakma megannyi fortélyát, így nem csoda, hogy tanítványai között jó nevű mesterek is akadnak, a hiány mégis szembetűnő. Arató mester, aki egy évtizede nyugdíjas, s minden évben abba akarja hagyni a munkát, úgy véli: nem megfelelő a képzési rendszer, nem jelentkeznek elegen, mindenki egyetemre törekszik (persze ez nem teljesen igaz).

– A közelmúltban négy festőt tudtam volna alkalmazni, ám egy komoly sem jelentkezett a hirdetéseimre – mondta. – Olyan ugyan akadt, aki 20 ezer forintot szeretett volna naponta zsebbe kapni. Mondtam neki, szóljon, ha talál ilyen munkaadót, szívesen megyek én is…

Téglavörös hálószobák, a szürke a ravatalozók színe

A megyeszékhely által is elismert festő elmondta: megfelelő mesterre általában fél évet kell várni. Most a sötét téglavörös a menő a hálószobákban, de a szürke is kedvelt szín a különböző helyiségekben.

Ilyenkor a mester a bajsza alatt megkérdi: nem kellene szebb színt választani? A szürke a ravatalozóba való, de természetesen mindent a kedves vendégért…

Gombos Gusztávné hatvanegy éve került a kereskedelembe. A Rippl-Rónai feleségéről elnevezett Lazarine Illattár tulajdonosa azt vallja: minden emberfüggő. Az is, hogy milyen lelkületű a vezető, s milyen beosztottak fogadják a vásárlókat. Hiszi: mesterek a 3. évezredben is akadnak, még ha nem is oly nagy számban, mint évtizedekkel ezelőtt.

A mesterek a bajszuk alatt kérdezik: nem kellene szebb színt választani?
Fotó: Pexels

A Kaposvár Város Szolgálatáért díjjal elismert kereskedő ma is aktív, de ötunokás nagymamaként a családra is jut ideje; jóllehet, legfontosabb munkaeszköze telefonján kívül a mosoly, a segítőkészség. Szakmai nagyságokról, példaképekről beszélve elsőként említi Dévényi Zoltánt, a Balaton Füszért néhai vezérigazgatóját, meg Temesi Lajos áruforgalmi vezetőt, a balatonföldvári Kresz Ferencnét, a nagyatádi Stoff Istvánt, a kaposvári Ladiszlai Gézát és famíliáját, Karg Ferencet, valamint Neu József cukrászt. Állítja: a szakma megszállottjaitól mindig érdemes tanulni, hiszen ez lendíti előre a világ kerekét. Meg a szolgálatkészség. Gombosnéval is előfordult, hogy a húsvétvasárnapi ebéd idején csörgött a telefonja, s egy sütőipari cég vezetője arra kérte, azonnal induljon az üzletbe, mert nem volt ideje ajándékot venni a feleségének. S mivel az első, a második és a harmadik is a vevő, már kapta is magára kabátját.

Szenteste, parfümért sorban állva…

Még a 90-es években történt, amikor szombaton nem volt kötelező nyitva tartania a vállalkozásban működő üzleteknek, ráadásul december 24-e szombatra esett. Mivel a megyeszékhelyen a magánüzletek bezártak, így aki parfümöt vagy más kozmetikumot szeretett volna a fa alá tenni, s utolsó pillanatra hagyta a vásárlást, az indult a Lazarine-ba, ahol még délután 4 órakor is az utcára szorult a sor. Estére mégis állt a karácsonyfa, mert férje, az ugyancsak jó nevű kereskedő, Gombos Gusztáv feldíszítette, „csak” a halászlé maradt asszonyára.

A legkiválóbbaknak megadatott, hogy segédként dolgozhattak mesterük mellett

Nevét nem kívánta felfedni az a 70 éven felüli, ma is szakmájának élő vízvezeték-szerelő, aki úgy ismeri Somogyot, mint a tenyerét. Állítja: egyre kevesebb a jó szakember, viszont bőven akadnak olyanok, akik mindentudónak gondolják önmagukat, s olyan munkákat is elvállalnak, amelyekről nincs is képesítésük. A szakik hiányát azzal magyarázza, hogy sokakat vonz a külföld, s nem biztos, hogy hazatérnek.

A teljes, eredeti cikk IDE kattintva érhető el.