Zaklatók, zaklatottak
A szocialisták országlásakor Veres János pénzügyminiszter nemes egyszerűséggel lefejelte a tv-kamerát.
A szocialisták országlásakor Veres János pénzügyminiszter nemes egyszerűséggel lefejelte a tv-kamerát.

Érdemes megmutatni önöknek, mi történne itt, ha ezek az idióta gazemberek kormányoznák az országot.

Segíteni szeretnénk a hazai fizetett ellenségeket és csatolt részeiket.

Orbán esetében ilyen hiba nem fordulhat elő.

A 24.hu átvette az amerikai New York Times rémhírterjesztő és pánikkeltésre is alkalmas írását.
A veszélyhelyzet március 20-i kihirdetése óta március 23-án volt a legmagasabb a hajléktalan-férőhelyek kihasználtsága a fővárosban, ami ekkor is csupán 71,9 százalékos volt.

Ezt az felelőtlenséget hosszú évek szorgos munkájával munkálták ki a jogvédők – akik soha nem a nemzet, hanem mindig az egyén jogait védték.

A koronavírus komoly dolog, nem helyes politikai hangulatkeltésre használni – írta a tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár a Facebook-oldalán.
A szakmai körültekintést ismét mellőzve akarta mindenáron a top száz leggazdagabb embere között láttatni a 24.hu portál Orbán Viktor édesapját – írja a Világgazdaság.
Az „autoriter, Európai Unió-ellenes, szélsőjobboldali” Fidesz elleni szavazásra hívott fel az az angol nyelvű szórólap, amely a Magyar Nemzet birtokába került.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.