Jászai Gellért: Kell a magyar műhold, vagy lemaradunk
A műholdakra kritikus infrastruktúraként kell gondolni, nemzeti szuverenitási kérdés a létük.
A műholdakra kritikus infrastruktúraként kell gondolni, nemzeti szuverenitási kérdés a létük.

Az eljárást szerverek, tárolók, valamint ezekhez kapcsolódó szolgáltatások beszerzésére írta ki a NAV.
Az eljárás összértéke nettó 4,24 milliárd forint.
A sikeres negyedéveknek köszönhetően jelentős tartalékokkal és fejlődési lehetőségekkel rendelkezik a cég.
Az Edison Group folyamatosan követi a 4iG Nyrt. működését, piaci- és eredményességi kilátásait.
Az igazgatóság a munkavállalói résztulajdonosi program indításáról szóló javaslatot is elfogadta.
A tőzsdei szabályok szerint a társaságoknak április 30-ig kellene megtartani éves rendes közgyűlésüket, a legtöbb társaság azonban már korábban jelezte, hogy vagy elhalasztja közgyűlését, vagy a részvényesek személyes részvétele helyett az igazgatóság dön
A szerződéskötést követően a 4iG Nyrt. feladata a Nemzeti Adó és Vámhivatal által használt HP Service Manager eszközzel támogatott szolgáltatás menedzsment folyamatok bővítése, licence követése 3 évre.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hihetetlen, mire fogta a tettét.

Már sokat foglalkoztunk a Tisza Párt kiszivárgott adócsomag tervezetével, de azt még most sem tudjuk, hogy ennyire gonoszak vagy teljesen megbolondultak.

Minden volt ott, mi szem-szájnak ingere.

A röszkei fogás értéke 3,156 millió forint.

A pilóta elképesztő tettet vitt véghez.

Súlyos állítások Ali babáról.

Teljes munkaidőben kénytelen munkát végezni egy élelmiszerboltban.

Döbbenetes világcsúcsot jelzett a rendszer, de kínos ügy lett belőle az Európa-bajnokságon.

According to Fidesz MEP Tamas Deutsch, it takes political courage in the West to put up a Christmas tree these days.

Nálunk is megkezdődik a felső polcos Xpeng forgalmazása. Íme, az első szalon nyitási időpontja és az árak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.