A predinasztikus korból és a görög-római időkből való temetőt fedeztek fel Egyiptomban
A Níluson épülő duzzasztógát miatti vitáját Egyiptom, Etiópia és Szudán szerdán Washingtonban próbálta rendezni, amerikai pénzügyminiszter közvetítésével. A három ország vállalta, hogy a jövő év elejéig megállapodást köt a vízerőmű üzembe helyezéséről.
Ahogy egykoron az ókori egyiptomiak hagyták, úgy találták meg háromezer évvel később a régészek a harminc szarkofágot. Az al-Aszászíf nekropoliszban kezdett ásatások izgalmas leletekkel szolgáltak.
Musztafa Vazíri, az Egyitpomi Műemlékvédelmi Főtanács elnöke kifejtette, hogy a most megtalált harminc szarkofág a 22. dinasztia korából, az időszámításunk előtt 10. századból származik.
Több mint ezer replikán keresztül mutatja be Egyiptom titokzatos világát a Tutanhamon rejtélye és kincsei című kiállítás, amely november 8-án nyílik Budapesten a Király utcában található Komplexben.
Az egyiptomi hadsereg tavaly februárban indított offenzívát a terroristák kiűzésére a félszigetről. A harcokban katonák és rendőrök százai vesztették életüket.
Az államtitkár Kairóban megnyitott egy üzleti fórumot is, amelyen 22 magyar és 70 egyiptomi társaság vett részt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Egy család rövid történetében egy középosztálybeli család élete fonódik össze fiuk rejtélyes új barátjával.
Egyre több elégedetlen vélemény hallható a Ferencváros holland vezetőedzőjének megítélésekor.
Mire visszatérnek, a páros már több mint nyolc hónapot töltött az űrben. Alig egy hétre számítottak, amikor jelentkeztek a Boeing júniusban induló első űrhajós repülésére.
Ez történt a gazdaságban.
A február 9-i koszovói parlamenti választások közeledtével egyre inkább előtérbe kerül Észak-Koszovó helyzete.
A Liverpool nyögvenyelős győzelmet aratott szombaton a Wolverhampton vendégeként.
A Hezbollah libanoni fegyveres szervezet vezetőjének a likvidálása történelmi fordulópont.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
A magyar miniszterelnök a volt cseh államfőt köszöntötte.
Az MSZP próbál megújulni, de nem sok életjelet mutat, sőt ismert arcok is végleg távozhatnak a pártból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.