Orbán Viktor Liu Shaolin Sándorral posztolt közös képet
Korcsolya és stopli – írta ki pénteken Pekingből a magyar kormányfő hivatalos Facebook-oldalára, miközben hazánk olimpiai bajnok gyorskorcsolyázójával készített egy képet.
Korcsolya és stopli – írta ki pénteken Pekingből a magyar kormányfő hivatalos Facebook-oldalára, miközben hazánk olimpiai bajnok gyorskorcsolyázójával készített egy képet.
Csütörtökön Pekingben kezdetét vette az Egy övezet, egy út kezdeményezésről második alkalommal megrendezett nemzetközi fórum, amelyen a 2013-ban Hszi Csin-ping kínai elnök által előterjesztett, új selyemút néven is emlegetett terv résztvevői a több- és ké
A Napszállta című filmjéért Nemes Jeles László vehette át a legjobb rendezőnek járó díjat a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel kedden.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető „hamarosan” Oroszországba látogat, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozzon – erősítette meg a KCNA észak-koreai hírügynökség kedden a Kreml erre vonatkozó korábbi közléseit.
A magyar miniszterelnök a kazah fővárosban, Nurszultanban megbeszélést folytat Kaszim-Zsomart Tokajev államfővel és Askar Mamin miniszterelnökkel, csütörtökön Pekingben Li Ko-csianggal tárgyal.
Összesen 37 kormány-, illetve államfő, valamint egyéb vezető jelezte részvételét az április 25. és 27. között Pekingben tartandó második Egy övezet, egy út fórumra – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Vang Ji kínai külügyminiszter.
Moszkva biztonsági okokból nem nevezi meg Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsng Un észak-koreai vezető előkészületben lévő találkozójának időpontját és helyszínét – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában.
Magyar versekkel ismerkedhet a kínai közönség csütörtökön, a költészet napján a Pekingi Magyar Kulturális Intézet (PMKI) és Magyarország pekingi nagykövetsége jóvoltából.
Kiújult a vita a Fülöp-szigetek és Kína között, ezért a térségben nemcsak az érintett országok és az Egyesült Államok hajói, de az orosz haditengerészet is megjelent.
Az Európai Unión kívüli Peking részéről könnyebben kezelhető balkáni térségé lehet a főszerep. A kínaiakat nem geopolitikai célok vezérelik, inkább üzletről van szó — állítja az egyik elemző.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Egy család rövid történetében egy középosztálybeli család élete fonódik össze fiuk rejtélyes új barátjával.
Egyre több elégedetlen vélemény hallható a Ferencváros holland vezetőedzőjének megítélésekor.
Mire visszatérnek, a páros már több mint nyolc hónapot töltött az űrben. Alig egy hétre számítottak, amikor jelentkeztek a Boeing júniusban induló első űrhajós repülésére.
Ez történt a gazdaságban.
A február 9-i koszovói parlamenti választások közeledtével egyre inkább előtérbe kerül Észak-Koszovó helyzete.
A Liverpool nyögvenyelős győzelmet aratott szombaton a Wolverhampton vendégeként.
A Hezbollah libanoni fegyveres szervezet vezetőjének a likvidálása történelmi fordulópont.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
A magyar miniszterelnök a volt cseh államfőt köszöntötte.
Az MSZP próbál megújulni, de nem sok életjelet mutat, sőt ismert arcok is végleg távozhatnak a pártból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.