Első a német üzleti érdek
Angela Merkel a hongkongi helyzet békés megoldását sürgette Pekingben – hangsúlyozta a nemzetközi sajtó a német kancellár csütörtökön kezdődött kínai útjával kapcsolatban.
Angela Merkel a hongkongi helyzet békés megoldását sürgette Pekingben – hangsúlyozta a nemzetközi sajtó a német kancellár csütörtökön kezdődött kínai útjával kapcsolatban.
Az engedmény megbékítheti a lakosság egy kisebb részét, de a tüntetéshullám egészére nem lesz hatással – nyilatkozta Willy Lam hongkongi politikai elemző.
Egymásnak ütközött két utasszállító a moszkvai Seremetyjevo nemzetközi repülőtéren, a kifutópályára tartó két gép szárnya egymásba akadt és megsérült – közölte az Interfax orosz hírügynökség kedden.
Carrie Lam hongkongi kormányzó egy magánjellegű találkozó során vállalati vezetőknek azt mondta, hogy lemondana, ha megtehetné.
A hét végén újabb erőszakos összecsapások voltak Hongkong több pontján, durva harcok voltak egy metrómegállóban és egy szerelvényben is.
Az idén már kilencszáz, Kínából Európába tartó tehervonat szerelvény haladt át Mongólia területén a mongol államvasutak szerdai közleménye szerint.
A LinkedIn kiváló gyűjtőhelye mindazoknak, akik szakmai ismeretséget, de főként munkát keresnek külföldön. Jól tudják ezt a külföldi hírszerző szervezetek is.
Úgy tűnik, mind Washington, mind Peking ambivalens, de mindenképpen taktikus magatartást tanúsít kereskedelmi háborújukban.
Már nemcsak véres utcai jelenetek és politikai nyilatkozatok, de igazi bulvárbotrányok is kísérik a júniusban kezdődött, Kína-ellenes hongkongi tüntetéseket.
Kínai kungfufilm verekedésének zaja szűrődik ki az egyik viskóból Nairobi külvárosi nyomortelepén, Limuruban. Folyó víz nincs, a házikót is hullámlemezből tákolták össze.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az esemény programjában hat nagyjátékfilm szerepel.
Oroszország készen áll arra, hogy jogi útra terelje az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának ügyét, ha a Nyugat nem képes az érdemi kivizsgálására – jelentette be szombaton a moszkvai külügyi szóvivő.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
A magyar miniszterelnök a volt cseh államfőt köszöntötte.
Az MSZP próbál megújulni, de nem sok életjelet mutat, sőt ismert arcok is végleg távozhatnak a pártból.
Öngyilkos kalandba küldik az amerikaiak és a britek Európát, mondja az orosz külügyminiszter.
A szövetségi kapitány engedélye nélkül politikai célokra használták fel a fotóját.
Gyomorforgató részéletek derültek ki az ügyről.
Bolygónk új követője túl kicsi ahhoz, hogy szabad szemmel látható legyen.
A környezetvédelemről, a nők szerepéről és a tanulás céljáról tartott beszédet Ferenc pápa szombaton a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem diákjainak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.