Mi köze a magyaroknak a francia abortuszokhoz?
Emmanuel Macron francia elnök politikai előnyt kovácsolna a hétfői döntésből.
Emmanuel Macron francia elnök politikai előnyt kovácsolna a hétfői döntésből.

Azt állítani, hogy az abortuszok száma növekedett, egyértelműen a közvélemény félrevezetése a DK részéről. Ennek az ellentéte igaz.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Óriási nyomás nehezedik hazánkra.

Nem lesz egy tipikus téli nap a mai.

Így vált a banán ritka luxusból a mindennapok egzotikumává.

John Belushi és River Phoenix sem élte túl, amikor már teljesen rászoktak.

Sylvester Stallone, Gloria Gaynor és a Kiss rockegyüttes is átvehette a Kennedy Center éves kitüntetését Donald Trumptól.

A NATO és Oroszország között fokozódik a feszültség.

Egyértelműen felgyorsultak az események.

A magyar válogatottnak is gondot okozhat, ha lendületbe jönnek a dánok.

Lionel Messi két gólpasszal és klasszis játékával segítette MLS-bajnoki címhez az Inter Miamit

A vasárnap esti meccs pikáns csatája, hogy mire megy győri csapattársa, Szemerey Zsófi ellen
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.