Már nincs Covid-hatás a hazai lakáspiacon
Bár a korábbi évek nagyarányú drágulása megállt, lényegi árcsökkenés egyelőre nem történt.
Bár a korábbi évek nagyarányú drágulása megállt, lényegi árcsökkenés egyelőre nem történt.

Nagyon gyorsan visszapattant a lakáspiac a járványhelyzetből adódó mélypontról, a kereslet felélénkült.
Az eladók többsége egyelőre nem enged a magasabb árakból, a vevők viszont árcsökkenést várnak.
Országszerte a városi agglomerációkba tolódott a kereslet, a falusi csoknak fontos szerep jutott.

Országosan 8400 lakásvétel lehetett májusban a havi becsléseket készítő Duna House szerint.

Jelentősen megkönnyíti az ingatlanok eladását a kijárási korlátozás vidéki feloldása.

A koronavírus-járvány következtében gyakorlatilag ellehetetlenültek a hagyományos ingatlaneladási metódusok.

Annak ellenére nőtt országosan majdnem hét százalékkal a lakáseladások száma tavaly, hogy Budapesten évek óta csökken a lakáspiaci forgalom.

A szakportál előrejelzése szerint akár 175 ezer adásvételre is sor kerülhet a lakáspiacon ebben az évben, amire több mint tíz éve nem volt példa.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Akár 2,3 millió forinttal több maradhat egy családnál.

Tisza-szigetes körökben fű alatt terjedtek a párt jelöltjeiről készült belső jelentések.

Mától, azonnal és sok helyen.

A Brüsszelből érkező elvárások olvashatók ki az intézkedésekből.

Az Európai Néppárt elárulta a gazdákat.

Mit tud a Meteor?

Több mint száz olasz rendőr sérült meg.

Tisza is under pressure.

Több mint negyven előadót jelentettek be.

A májusi, szerbek elleni vb-selejtező nagyon nehéz lesz, ki kell jutni a 2027-es németországi világbajnokságra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.