Szociális Tüzelőanyag Pályázattal segít a kormány
Fülöp Attila államtitkár elmondta, a kormány 3,3 milliárd forintot fordít komplex kommunikációs igényű emberek támogatását szolgáló módszertani központok kialakítására.
Az Eurostat kimutatásai szerint egy év alatt 12,8 százalékról 7,4 százalékra mérséklődött a nélkülözésnek kitett idős emberek aránya.
A hatékonyság növelése érdekében az agrártárca 600 millió forintot különített el a Magyar Méhészeti Nemzeti Program keretében – ismertette Nagy István agrárminiszter.
A program a rezsicsökkentés részeként indult, és az ötezer lakosúnál kisebb települések pályázhatnak a támogatásra, hogy a lakosság egy részének térítésmentesen adhassanak tüzelőt.
A bruttó hazai termék 5,3 százalékos növekedéséhez a szolgáltatások 2,1 százalékponttal, az ipar 1,3, az építőipar 1,2 százalékponttal járult hozzá – közölte a KSH.
Erdős Norbert Fideszes EP-képviselő szerint az előkészítés során a magyar javaslatok hatékonyan képviselték az ágazat érdekeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök gátolja a korrupció feltárását.
Orosz rakétatámadás Kijevben: legalább 48 sebesült, hat halott.
A magyar–amerikai kapcsolatok kiválóan alakulnak.
A Tisza Párt politikusai az elmúlt időszakban sorra szavazták meg az Európai Parlamentben azokat az előterjesztéseket, amelyek támogatják a bevándorlást, büntetik a migrációt elutasító tagállamokat, így hazánkat is, illetve pluszforrásokat biztosítanak a szivárványos propaganda terjesztésének.
A háborús konfliktushoz való magyar hozzáállásról, és az orosz energiahordozók szerepéről is kifejti álláspontját a miniszter.
Az ukrán hadsereg súlyos létszámhiánnyal küzd.
Az FTC kapusa szerint nagyon gyorsan javulniuk kell a játék szinte minden elemében.
A háborús konfliktushoz való magyar hozzáállásról, és az orosz energiahordozók szerepéről is kifejti álláspontját a miniszter.
Az ukrán hadsereg súlyos létszámhiánnyal küzd.
Az FTC kapusa szerint nagyon gyorsan javulniuk kell a játék szinte minden elemében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.