Tegnaptól elérhető az a csaknem 190 millió forint keretösszegű pályázat, amelyre civil szervezetek autistáknak és értelmi fogyatékossággal élőknek bentlakásos ellátást nyújtó intézményei pályázhatnak január 6-ig – jelentette be Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a fogyatékossággal élő emberek világnapján, tegnap Debrecenben. Az államtitkár arról is beszélt, hogy mintegy 3,3 milliárd forinttal segítik az országban hat, úgynevezett AAK-módszertani központ kialakítását amelyek a komplex kommunikációs igényű emberek támogatását szolgálják. A debreceni központnak a Tiszántúli Református Egyházkerület Immánuel Otthona ad helyet. A már átadott szegedi, kaposvári és debreceni központok után a napokban Miskolcon, Budapesten és Zalaegerszegen is nyílik majd ilyen központ – jelentette be a politikus.
A szociális ügyekért felelős államtitkár elmondta: a kormány idei döntése következtében a jövő évtől a szociális ellátások területén jelentős – mintegy negyvenmilliárd forintos – normatívaemelés lesz. Arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon mintegy félmillió fogyatékkal élő ember van, ezért – a családtagjaikkal együtt – milliós a fogyatékossággal érintett emberek száma.
Fülöp Attila szerint a fogyatékosok világnapjának annyi értelme van, amennyit a mindennapokban magunkkal tudunk vinni a segítségre szorulókhoz. Úgy fogalmazott: a segítségnyújtás abban az esetben lehet sikeres, ha a társadalom befogadó, és valamiféle önállóságot vagy biztonságos gondoskodást tud nyújtani a fogyatékossággal élőknek.

Fotó: Bach Máté
A debreceni AAK-központ átadásán a szociális ügyekért felelős államtitkár fontos lépésének nevezte a kommunikációs akadálymentesítés segítését. – Ha nincs kommunikáció, akkor semmi nincs, sem befogadás, sem integráció – fogalmazott a politikus, aki ennek kapcsán a siketek és nagyothallók jelnyelvi videórendszerének, a vakok távszemszolgáltatásának idei beindítását, valamint a halmozottan sérültek kommunikációját segítő AAK-módszertani központok létrehozását emelte ki.