Az agrárium szereplőire mindig lehet számítani
Sok minden leállt a járvány miatt, de azok, akik az ország mindennapi élelmét állítják elő, nem állhattak le – mondta Nagy István.
Sok minden leállt a járvány miatt, de azok, akik az ország mindennapi élelmét állítják elő, nem állhattak le – mondta Nagy István.
A vissza nem térítendő forrást a Magyar Államkincstár internetes felületén kell igényelni.
Az állattenyésztés és a kertészet mellett öntözésfejlesztésre is pluszpénzt ad a kormány.
A kormány számára kiemelten fontos, hogy a magyar lótenyésztés ismét a világ élvonalába kerüljön.
Támogathatók a járványvédelemhez kapcsolódó, építéssel járó beruházások, valamint építéssel nem járó, a járványvédelemhez kapcsolódó eszközök, gépek beszerzései is – mondta Nagy István.
Nagy István agrárminiszter elmondta a június végig tartó időszakban összesen 122,5 milliárd forint kifizetésére lehet számítani.
Nagy István szerint a különböző források átcsoportosításával elérhető, hogy a BREXIT után is ugyanannyi támogatást kapjanak a magyar gazdák a következő uniós költségvetésből, mint korábban.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Mezőgazdasági Karán a drónos monitoringot fókuszba állító képzést, a precíziós agrárgazdálkodási szakmérnöki szakot indítanak szeptembertől – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapocslati igazgatósága az MTI-t.
Kiválasztották tegnap Magyarország legjobb kenyereit, amelyek bejutottak a Magyar Pékszövetség VIII. Kenyérversenyének második körös elbírálásába.
Idén várhatóan több mint 10 milliárd forintért kötnek támogatott mezőgazdasági biztosítást a gazdálkodók, amely után 2019-ben mintegy 5 milliárd forint díjtámogatást vehetnek igénybe, a díjtámogatási kérelmet május 15-ig érdemes benyújtani – közölte a Füg
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyar Péter színrelépésével valami egészen elemi és mélyről jövő gyűlölet tört a felszínre.
Kozák Luca továbbjutása ezredeken múlott, már az előfutamban elvérzett a világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.
A miniszter szerint egy politikus ma már nem élhet a Facebookon kívül, de csak a Facebookon sem.
Újabb videó érkezett Sátoraljaújhelyről.
Egy idős asszony megtörten mesélt arról, hogyan veszítette el élettársát a tiszakécskei gyilkosságban.
A demonstráción részt vett Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, és videókapcsolaton szólt a tüntetőkhöz Elon Musk is.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Egy idős asszony megtörten mesélt arról, hogyan veszítette el élettársát a tiszakécskei gyilkosságban.
A demonstráción részt vett Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, és videókapcsolaton szólt a tüntetőkhöz Elon Musk is.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.