Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár szerint a mezőgazdasági és az élelmiszeripari szereplőknek szánt támogatás mintegy 140 ezer foglalkoztatottat ért el, így az erre szánt 25 milliárd forint ennyi munkahelyet tudott megvédeni.
Hozzáfűzte, hogy a július és augusztus alatt benyújtott igényeket szeptemberben és októberben fizethetik ki.
Elmondta azt is, augusztus 31-től az élelmiszer-feldolgozók és a dísznövénytermesztők igényelhetnek átmeneti támogatást.
– A nyolcmilliárd és 1,4 milliárd forint keretösszegű, vissza nem térítendő forrást a Magyar Államkincstár internetes felületén kell igényelni – mondta Feldman Zsolt.