Örökös eltiltást kapott Aján Tamás
A doppingszabályok súlyos megsértése miatt marasztalták el a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség volt elnökét.
A doppingszabályok súlyos megsértése miatt marasztalták el a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség volt elnökét.

A vizsgálat szerint 29 olyan doppingvétség történt a múltban a súlyemelőknél, amelyeket nem szankcionáltak.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség mellett a Nemzeti Nyomozó Iroda is nyomoz Aján Tamás ügyében.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség is vizsgálatot indított a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség ellen.
Kimondatott, hogy Aján Tamás a küldöttek megvesztegetésével őrizte meg a hatalmát az IWF élén.

Rettenetes vádak a tegnap publikált McLaren-jelentésben az IWF egykori magyar elnöke ellen.
Ne legyenek kétségeink, hogy a döntést mi indokolta.
Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke lemondott tisztségéről, döntését az elnökség szerdán elfogadta.
Igencsak szorul a hurok Aján Tamás nyaka körül: kizárását kezdeményezték az IWF elnökségéből.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Boldog Mikulást kívánt Orbán Viktor minden gyermeknek

Nem vált be a Tisza Párt elnökének gyűlöletpolitikája.

Csapadékra csak elszórtan számíthatunk, legfeljebb mérsékelt szitálással.

A HPV nemcsak a nőknél okozhat daganatos megbetegedést, hanem a férfiaknál is.

Az ország eltiltotta a tinédzsereket közösségi média használatától.

A bizottság elnöke szerint konstruktív tárgyalás zajlott.

Látványos fogadtatásban volt része Emmanuel Macron francia elnöknek negyedik kínai állami látogatása során, ám a felszíni csillogás mögött aligha beszélhetünk valódi sikerekről.

Mindenben más a 6-os elektromos utódja, mint amit a márkától megszoktunk. Lássuk az előnyeit és a hátrányait!

Eldőlt, mi kell a mieinknek Dánia ellen a csoportelsőséghez.

Nem tudjuk, hova mennek az uniós pénzek, ki ellenőrzi azokat, az ukránok pedig mihez kezdenek velük.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.