Emelt fővel
Decemberben a nemzetközi élet a szokásosnál jobban felbolydult.
Decemberben a nemzetközi élet a szokásosnál jobban felbolydult.

A leköszönő kancellár elmondta: a 2015-ös migránsválság során nem minden sikerült úgy, ahogyan tervezte.

Az évtized végéig be kell fejezni a belsőégésű motorokkal szerelt autók gyártását az Európai Unióban – mondta Angela Merkel sajtótitkára a német autóipari csúcstalálkozó után.

A Deutsche Welle új, magyar nyelvű adása a nemzetközi jogi térben is elfogadhatatlan – hangsúlyozta ifj. Lomnici Zoltán.

Friedrich Merznek jó esélye van arra, hogy a párt elnöke, majd kancellárjelöltje legyen.

A konszern felülvizsgálja idei beruházásait, de elkötelezett a debreceni fejlesztés mellett.

Meglepetésre a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer lesz az új német védelmi miniszter, miután Ursula von der Leyen szerdán távozik a tárca éléről – erősítette meg a dpa német hírügynökség értesülését kedd este Thoma



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mindmáig sok rágalom, hazugság jelenik meg a püspökről.

Jelentősen bővül a rendőrség technológiai és védelmi kapacitása a magyar–szerb határon.

Eljött az idő, hogy a magyarsághoz tartozás többé ne hátrány, hanem előny legyen.

A jövő évi büdzsében 450 milliárd forint szerepel ennek a tételnek a fedezeteként.

A diplomáciai térben egyszerre zajlanak moszkvai és európai egyeztetések, miközben a fronthelyzet továbbra is feszült.

Az Európai Unió megállapodást kötött.

A lengyel alkotmánybíróság döntést hozott a bírák ügyében.

Íme az első vélemények James Cameron szuperprodukciójáról.

A nemzetgazdasági miniszter 2026-ra is 35 ezer főben határozza meg a vendégmunkások kvótáját.

Varga Zsolt szövetségi kapitány nyolc FTC-játékost hívott meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.