Azt hiszi, hideg van idehaza? Ukrajnában csaknem négyszáz településen nincs áram az időjárás miatt
Több mint négyezer ember, köztük 226 gyermek szorult segítségre.
Több mint négyezer ember, köztük 226 gyermek szorult segítségre.

Magyar kézművesek alkotásai is megtekinthetők a Vatikánban.

Valószínűleg többször le kell majd kapcsolni az áramot Svédországban a tél során.

Áramhiány esetén sem zárnak be a francia sípályák.

Súlyos ellátási problémák elé néz Franciaország, még a németeknél is nagyobb bajban lehetnek.

A zöldfordulat jegyében Svédország kénytelen barnaszén-alapon előállított áramot importálni Németországból és Lengyelországból. Beröffentette az olajerőművét is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint csak Orbán Viktor tudja és akarja megvédeni Magyarországot a háborús veszélytől.

A közvélemény-kutató cégnél eddig azt hazudták, hogy a Tisza Párt vezet – mutatott rá a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté: Az új évben is folytatódik a DPK háborúellenes gyűléssorozata.

A miniszterelnök TikTokon elárulta, szerinte mi volt a legfontosabb téma a reggeli interjújában.

Az akkreditációját visszavonták, és el kell hagynia az Oroszországi Föderáció területét.

A következő hat hónap döntő fontosságú lesz a migrációs paktum szempontjából.

Emmnauel Macron személyesen szólalt meg az ügyben.

Évről évre nőtt az éves autópálya-matricák eladása.

A székesfehérvári közgyűlés döntött a Videoton tulajdonjogáért kiírt pályázatról.

Two of the three Hungarian citizens who were detained have already been released, but one remains in prison.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.