Magyar Péter legnagyobb félelme valóra vált, Gyurcsány embere borította a bilit
Ebből baj lesz!
Ebből baj lesz!

Hasonló mutyit terveztek, mint annak idején a Városháza eladásával.

Bajnai Gordon most is terelni próbál, de túl sok botrány kapcsán kerül elő a neve.

A tizenharmadik havi nyugdíj visszaadása annak a jele, hogy magunk mögött hagytuk a baloldali kormányok bajait.

A Patrióta riportjából kiderül, hogy Tóth Péter szorosan kötődik a baloldali politikai körökhöz. Édesapja, Tóth József a XIII. kerület szocialista polgármestere, és Péter maga is az MSZP kötelékében kezdte politikai pályafutását. Kampányfőnökként már több baloldali politikust segített, például Kész Zoltánt, aki az amerikai demokrata körökhöz is köthető.

Az a Bajnai Gordonhoz köthető Wallis-csoport ólálkodik Rákosrendező körül, akiket már a Városháza eladási botrányban is megismerhettünk.

A miniszter szerint a főváros nem saját magának és nem a fővárosiaknak akarja ezt a telket megszerezni, hanem nyilvánvalóan van Budapesten egy ingatlanfejlesztő, aki foglalkozott már ennek az ingatlannak a fejlesztési terveivel, ő lehet a főváros favoritja.

A hatóság költségvetési csalás és vesztegetés gyanúja miatt is nyomoz.

A Bajnai-féle Wallis ingatlanfejlesztőjének 2023 óta részletesen kidolgozott hasznosítási terve van a területre.

Elkészültek a konkrét tervek is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hogy miként került felszínre a multikulturalizmus, mit is jelentett ez, miért tartották szükségesnek ezt az irányt a baloldalon, Megadja Gábor és Molnár Attila Károly eszmetörténészek részletesen kifejtették a Visszafoglalásban.

A Tisza Párt elnöke Orbán Viktor történelmi sikere után mondta le nyilvános szereplését.

A felvállaltan homoszexuális politikus úgy véli, segítségére lenne Magyar Péternek. A Tisza Párt elnöke azonban nem repesett az örömtől.

Meg kell becsülni azokat, akik felépítették ezt az országot.

A miniszterelnök szerint továbbra is napirenden van a budapesti találkozó.

Ott vannak, ahol a legtörékenyebb a helyzet.

Szét akarják verni a Trump–Orbán-megállapodást.

A magyar nemzet biztonsága című mű egyebek mellett arra keresi a választ, mi a legfontosabb kérdés az életben.

A 4iG SDT a műholdpályához tartozó frekvenciaerőforrásokat is az Eutelsattól bérli majd.

Árpád kiemelkedő jelentőségű szövetségeseként harcolt és nagy szerepet játszott a honfoglaló időszak hadjárataiban is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.