A tűzoltók elhatárolódnak a bajnais lánglovagtól
A Magyar Tűzoltó Szövetség elhatárolódik annak a nyugállományú tűzoltónak a cselekedetétől, aki egy vasárnapi politikai demonstráción tűzoltó-egyenruhában jelent meg.
A Magyar Tűzoltó Szövetség elhatárolódik annak a nyugállományú tűzoltónak a cselekedetétől, aki egy vasárnapi politikai demonstráción tűzoltó-egyenruhában jelent meg.

A Fidesz szerint joggal lehet tartani attól, hogy „a Gyurcsány–Bajnai páros” visszatérése esetén több családpolitikai támogatás is megszűnne.
Bajnai Gordon lényegében bejelentette igényét az alapítványa által javasolt választási szövetség vezetésére, kérdés, a többiek elfogadják-e ezt.
A Dataplex-ügyben a szálak lassan Bajnai Gordonig érnek – jelentette ki Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos.
Bajnaiék nem állnak le, és továbbra is a manipulált választási adataikkal védelmezik az általuk készített modellt, amely szerint 2002-ben és 2006-ban is a Fidesz nyert volna.
Az Egyesült Államok Demokrata Pártjához húzó baloldali–liberális agytröszt, a Center for American Progress partneri támogatását élvezi Bajnai Gordon – állítja a Heti Válasz.
Kísérteties hasonlóságot mutat Szigetvári Viktor és Paul Krugman véleménye a tervezett választási rendszerről.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Forgalmi és közlekedési információk szerdán reggel.

Igazi baloldali receptkönyv – mondja Magyar Péterék tervéről Orbán Balázs.

Az adóemelés csak a jéghegy csúcsa – figyelmeztet a miniszterelnök.

Az elmúlt tizenöt év fejlesztéseit összegezte a volt köztársasági elnök az Igazság órájában.

Történik ez azután, hogy a magyar miniszterelnök a békéért tárgyalt a világ vezetőivel.

Az orosz légvédelem összesen 102 ukrán drónt lőtt le az éjszaka folyamán.

Ezeket az országokat érinti.

Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.

Egyértelmű az összefüggés a hazai fizetőeszköz erősödése és a megnövekedett vásárlási kedve között.

Drámai bakiparádé után esett ki a Rakéta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.