Öt kategóriában lehet nevezni a balatoni borok versenyére
A verseny kiváló lehetőséget teremt a balatoni borok számára a nemzetközi porondon való megmutatkozáshoz.
A verseny kiváló lehetőséget teremt a balatoni borok számára a nemzetközi porondon való megmutatkozáshoz.

Egyes járatok napi rendszerességgel, mások csak a hétvégéken indulnak, de minden esetben a tavalyi jegyárakkal.

Az ivóvizünk egyelőre nincs veszélyben, de folyóinkban, vizeinkben már ott van a mikroműanyag.

„Egy év után újra Balaton!” – örvendezik fényképpel illusztrált Facebook-bejegyzésében Kálmán Olga, az ATV egykori kihallgatótisztje.

Szári Zsolt feladata, hogy közreműködjön a Balaton növény- és állatvilágának, valamint a víz minőségének megóvásához kapcsolódó feladatok összehangolásában.

Tizennyolc év enyészet után két fiatalember elhatározta, hogy megmentik.

A 23 éves egyetemista gyerekkora óta foglalkozik a pergetés tudományával.

Még februárban derült ki, hogy a Nánási család kisboltja, a Nekem a Balaton nem üzemelhet tovább az eddigi formájában.

Szántódi és a tihanyi rév között egy nap alatt csaknem nyolcezren utaztak, az átkelő hajók együttesen 2500 személygépkocsit szállítottak.

A Balatonhoz és a Tisza-tóhoz is könnyebbé teszik az utazást a vasúttársaság mától elérhető jegyei.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt Brüsszelben támogatja a háborús, az energiaszankciós és a mezőgazdaság leépítését szolgáló terveket.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

A nemzetközi politika az komoly dolog, ott a nagyfiúk vannak a színpadon.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.