Bivaly
A kies Badacsony tetején járunk, a legszebb sziklák tetején, melyeket sajtkoronghoz szokás hasonlítani – ahol a hegy délnyugati oldalán szép kőkereszt, a Ranolder-kereszt áll.
A kies Badacsony tetején járunk, a legszebb sziklák tetején, melyeket sajtkoronghoz szokás hasonlítani – ahol a hegy délnyugati oldalán szép kőkereszt, a Ranolder-kereszt áll.

A Balatonnál, a Tisza-tónál és a Velencei-tó menti településeken, illetve Bács-Kiskun, Csongrád és Zala megyében, Szolnok térségében, Budapesten és a Csepel-sziget településein irtják a szúnyogokat a héten a szakemberek – közölte az Országos Katasztrófavé
Az eladásra kínált jó minőségű ingatlanok között egyre több az olyan, aminek egyetlen négyzetmétere nyolcszázezer-egymillió forintba kerül.

A kánikula ellenére kiváló a nagy tavak vízminősége – hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat esti Híradójában.
Népszerű a diákmunka Veszprém megyében: július végéig a tavalyinál 11 százalékkal több, együttesen 270 vállalkozás adott, illetve ad munkát augusztusban a szünidős tanulóknak.

Harminc éve, a rendszerváltás idején is panaszkodtak az emberek a Balatonnál a magas árak miatt. Nigel Mansell nyerte a Magyar Nagydíjat, és az ország az erdélyi menekültek ellátásáért fogott össze.

A balatoni lángossütők ellenőrzésekor talált ugyan hiányosságokat a Nébih, de összességében kedvezőnek ítéli az ott szerzett tapasztalatokat – olvasható a hivatal honlapján szerdán közzétett beszámolóban.
Évről évre felmerül vádként, s megpróbálnak egyesek politikai tőkét kovácsolni abból, hogy nem lehet a tóból kifogott halat kapni a Balaton partján.

A héten a Balatonnál és a Tisza-tónál is folyatódik a szúnyogirtás – tájékoztatta az országos program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivő-helyettese hétfőn az MTI-t.
Nem adják fel a harcot az egészséges, helyi alapanyagokból készült nyárias strandételekért a balatoni büféforradalom zászlóvivői. Ennek jegyében az idén ötödik alkalommal keresik az Év strandételét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Lehet jobb is – kommentálta a videót a miniszterelnök.

A magyar rendőrök teljesítményéről mindenki elismerősen nyilatkozott.

Mindaddig nagyon érzékeny a kifejezésre, amíg nem ő használja másokkal szemben.

A honvédelmi miniszter büszke a magyar békefenntartókra.

Az ukrán elnök kijelentette: a várost állandó orosz dróntámadások fenyegetik, ezért többletvédelemre van szükség.

Az ukrán elnök egyik legközelebbi szövetségese is érintett az ügyben.

Megvédte a magyar emberek érdekeit a magyar delegáció.

Több mint ezer labdarúgót tiltottak el ideiglenesen Törökországban.

Szakmai tévedéseket oszlat el az Oeconomus gazdaságkutató elemzője.

Immár kilenc meccse veretlen Magyarország, amely hátrányból fordítva verte az Eb egyik társházigazdáját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.