Rétvári: A baloldal felmondaná a vatikáni szerződést
Gyurcsány Ferenc kivéreztetné a történelmi egyházakat egy 2013-as videófelvétel tanúsága szerint.
Gyurcsány Ferenc kivéreztetné a történelmi egyházakat egy 2013-as videófelvétel tanúsága szerint.

Mindenképpen szükség van a magyar gyógyszerhatóságra, nem adhatjuk fel a tevékenységét – jelentette ki az államtitkár.

A DK elnöke több szocialista mandátumra is szemet vetett.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a hazai baloldal ismét Brüsszel mellé állt a magyarokkal szemben.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az unió ránk erőltetné migrációs álláspontját.

Ez történik, amikor a hazug baloldal lebukik.

A baloldal ahelyett, hogy kiközösítené, faltörő kosként tolja előre Korózs Lajost – mondta Nacsa Lőrinc.
Ujhelyi bekopogott a szegedi MSZP-irodába, ahol néhány megmaradt, szőrehullató komcsi fogadta, és mindjárt megtette führernek.

Az államtitkár szerint hazánk nem szolgáltathatja ki magát a jelenleg uralkodó uniós fősodornak.

A baloldal növelné az emberek terheit, és adóemelésben gondolkozik – vélekedett az államtitkár.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kondor Péter evangélikus püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan válhat a karácsony valódi örömforrássá azoknak is, akik magányosak.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

A NATO kénytelen volt harci repülőgépeket riasztani, hogy megfigyeljék az orosz „medvéket”.

Boldog karácsonyt!

Cáfolta a hírportál értesüléseit a szóvivő.

Egyetlen mérkőzést rendeznek a Premier League 2025-ös Boxing Day-játéknapján.


A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.