Mi kell még ahhoz, hogy Korózs Lajos lemondjon?
Korózs kamuhírével országos botrányt okozott. A kormánypártok képviselői tiltakozásképpen kivonultak az ülésteremből.
Korózs kamuhírével országos botrányt okozott. A kormánypártok képviselői tiltakozásképpen kivonultak az ülésteremből.

Deák Dániel szerint a baloldal szépségtapaszt akar szerezni, hogy később elmondhassák, támogatták a védekezést.

A techcégek, illetve a baloldali sajtó igyekszik úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.

Amerikában a választás kimenetele majdnem megjósolhatatlan, és teljes a káosz meg a fejetlenség.

Fidesz: A baloldal az elmúlt hónapokban semmivel sem segítette a védekezést, csak akadályozta azt.
A miniszteri biztos kéréssel fordult a hatékony védekezést megnehezítő baloldali politikusokhoz.

A kormánypártok közleményben szólították fel a baloldalt, támogassák a rendkívüli helyzet meghosszabbítását.

A baloldal a kezdetektől nem segíti a járvány elleni védekezést – emlékeztetett a kormánypárt parlamenti frakciója.
Gyurcsány Ferenc kormányzása idején százezrek tengődtek segélyen – emlékeztetett az államtitkár.

Az ellenzéket a kudarcok sem befolyásolják, ami már a politikai pszichiátria tárgyköre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kondor Péter evangélikus püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan válhat a karácsony valódi örömforrássá azoknak is, akik magányosak.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

A miniszterelnök Washingtonban, Moszkvában és a Vatikánban is járt.

A NATO kénytelen volt harci repülőgépeket riasztani, hogy megfigyeljék az orosz „medvéket”.

Fejezetek a magyar sportrádiózás legemlékezetesebb pillanataiból. Rádió és olimpia.

Karácsonyi nagyinterjúnk a Kossuth-díjas zeneszerzővel, aki nyolcvanévesen is maga a nevetős élet és a tiszta magyar gondolat.

A karácsony második napja, amikor még él a szent idő, de már megjelenik a fellélegzés is, tudja, mit ünneplünk?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.