Salvini hívei nagyon szeretik Orbánt
Avanti ragazzi di Budapest!
Avanti ragazzi di Budapest!

Hollik István emlékeztetett, hogy az ellenzék nem támogatta a védekezést, inkább diktatúrával riogatott.

Kocsis Máté arra figyelmeztette a fiatalokat, hogy Gyurcsány Ferenc mostanság őket kerülgeti.
A járvány totálisan megmutatta, mi a különbség a baloldal és a kormány válságkezelése között.

A hazát jól szeretni azt jelenti, hogy a jó oldalon vállaljuk a ránk eső feladatot.

Saját identitásának, nemzethez tartozásának maradék morális alapját is felszámolja a hazai ellenzék.

Nincs még egy hely a világon, ahol ennyi sivalkodást kellett volna elviselni a diktatúráról, mint hazánk.

A kormány többször egyértelművé tette, hogy amint lehet, visszaadja a speciális jogosultságokat.

A tüntetés Matteo Salvini szerint azt kívánja majd demonstrálni a kormánynak, hogy az olaszok az elsők.

A baloldal újra Brüsszelben jelentgette fel Magyarországot, álhíreket gyártott és dudálgatott.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Gyermeki örömmel és zenével telt meg a veszprémi bazilika a karácsonyi pásztorjáték alatt.

Összeállt a teljes történet, a miniszterelnöki látogatástól a kisfiú köszönetéig.

A Fidesz frakcióvezetője a politikai küzdelmekre helyezi a hangsúlyt az előttünk álló esztendőben is.

Karácsony második napján, pénteken intézett beszédet a nemzethez az államfő.

A büntetőintézkedések értelmében befagyasztják az érintett vállalatok vagyonát Kínában, illetve megtiltják számukra az üzletkötést Kínával.

Alavita mecsetet ért támadás Szíriában. Legkevesebb nyolc ember meghalt, tizennyolcan pedig megsebesültek.

Washington és Moszkva között egy pragmatikusabb együttműködés körvonalazódik, amely átrajzolja a globális befolyási övezeteket.

Egy megrázó történelmi dráma a hatalomról, amely felemel és elpusztít.

A Karácsony – az ünnep dalai című műsor szenteste debütált a televízióban, de már online is meghallgatható.

Az Afrikai Nemzetek Kupája pénteki játéknapját egy korábbi győztes szövetségi kapitány halála árnyékolta be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.