A szocialisták előbb-utóbb mindig kifogynak mások pénzéből
Mindenki emlékszik rá, hogy hogyan kezel válságot a baloldal – hívja fel a figyelmet Kocsis Máté.
Mindenki emlékszik rá, hogy hogyan kezel válságot a baloldal – hívja fel a figyelmet Kocsis Máté.

Az ellenzék javaslatai hiteltelenek – reagált a Fidesz az ellenzéki pártok nyilatkozataira.
Ismét politikai célokra használta az állásuk elvesztésével kritikus helyzetbe kerülő magyar munkavállalókat a Gyurcsány Ferenc köreihez köthető Magyar Szakszervezeti Szövetség.

A Fidesz szerint cselekvésre van szükség, ezért minden konstruktív intézkedést – köztük a kormány által elindított klíma- és természetvédelmi akcióterv megvalósítását – támogatják.
A hírnyolc kérdésére adott Pikó András-válasz után a kérdések száma eggyel emelkedett: most akkor ki nem mond igazat?

A görög határon a friss eszmék ostromolják Európa határait, közben a magyar baloldal, gazdag élettapasztalatával, a valóság mélyreható ismeretével kicsit lemaradt.
A kormánypárt álláspontja az, hogy mára nyilvánvalóvá vált: a baloldal azért állt a börtönbiznisz oldalára, mert a nyerészkedő ügyvédek közül többen a baloldali pártok emberei is egyben.

Gyurcsányék szerint soha ilyen megosztott nem volt Magyarország, mint most és ezért az Orbán-kormány tíz évét teszik felelőssé. Vérlázító mondat.

Akár találós kérdés is lehetne, hogy mi a közös az amerikai demokraták iowai bénázása és Kunhalmi tragikomikus, fatális névtévesztése, Nyirő József és Nyírő Gyula összekeverése között.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Gyermeki örömmel és zenével telt meg a veszprémi bazilika a karácsonyi pásztorjáték alatt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A büntetőintézkedések értelmében befagyasztják az érintett vállalatok vagyonát Kínában, illetve megtiltják számukra az üzletkötést Kínával.

Alavita mecsetet ért támadás Szíriában. Legkevesebb nyolc ember meghalt, tizennyolcan pedig megsebesültek.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.

Egy megrázó történelmi dráma a hatalomról, amely felemel és elpusztít.

A Karácsony – az ünnep dalai című műsor szenteste debütált a televízióban, de már online is meghallgatható.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.