A jobb jegyért írta első regényét
Bán János lesz a Poétikon következő adásának vendége.
Bán János lesz a Poétikon következő adásának vendége.

Az írónak sokkal többet kell tudnia a korról, mint amennyi a regénybe végül belekerül, hogy otthonosan mozogjon benne az író, és az olvasó is.

A Pesti Srácok és Bán János videóhívást kezdeményezett a Hunyadiak szakrális helyszínéről, a Mátyás-templom mellől Vajdahunyadra.

Az SZFE filmírói képzésének tanára nem hisz az öncélú művészetben, a történetnek ugyanis szerinte minél szélesebb réteghez el kell jutnia.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Droglabortól a bíróságig.

Ukrajna fejezze be a magyar energiabiztonság elleni támadásokat – szólított fel a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.

„Elég volt, Zelenszkij elnök!” – írta Deutsch Tamás bejegyzésében, miután az ukrán fél már többedszer támadta meg a Barátság kőolajvezetéket.

Más szimpatikus arcok is rájuk kacsintottak.

Elvárjuk, hogy a támadásokat is fejezzék be.

Oroszország képviselői készek annyiszor találkozni amerikai kollégáikkal, amennyiszer szükséges a békés rendezés elérése érdekében.

A külügyminiszter a NATO külügyminiszteri tanácsának ülése után nyilatkozott Brüsszelben.

A karácsonyi rohanás miatt adódhatott nézeteltérés egy idős férfi és két középkorú nő között.

Az évtized legszürreálisabb koncertjének díja gazdára talált.

Teljes egészségügyi megújulás zajlik Magyarországon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.