Babaváró: lakáscél előnyben
Már két hónap elteltével látszik, hogy jelentős ingatlanpiaci hatása lesz a babaváró támogatásnak, az eddigi igénylésekben a kérelmezők zöme lakáscélt jelölt meg.
Már két hónap elteltével látszik, hogy jelentős ingatlanpiaci hatása lesz a babaváró támogatásnak, az eddigi igénylésekben a kérelmezők zöme lakáscélt jelölt meg.
A vonatkozó jogszabályban meghirdetett feltétek teljesítése mellett augusztus utolsó hetében már olyan bank is akadt, amelynél a konstrukció szabad felhasználását szűkítették.
2019. szeptember 14. után csak akkor lehet online vásárolni az EU-n belül bankkártyával, ha a kártyabirtokosok aktiválják az erős ügyfél-hitelesítést lehetővé tévő biztonsági szolgáltatást.
Nem kell fizetni a babaváró hitel felfüggesztése idején kezességvállalási díjat – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a pénzintézetek állásfoglalása alapján a Bank360.
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága egyhangúlag fogadott el egy erről szóló kormánypárti módosító javaslatot.
Bár a jogszabály alapján úgy tűnhet, hogy nem lesznek a támogatott konstrukciót érintő eltérések a bankoknál, több feltétel alaposan különbözhet az egyes pénzügyi intézmények kínálatában.
Nemcsak a közgazdászszakmában, de a közvéleményben is köztudott, hogy egy fejlett gazdaság nem lehet meg modern bankrendszer nélkül.
A kötelező adategyeztetés elmaradása miatt június 27-én a bankok zárolhatják az érintettek számláit – írja a Világgazdaság.
Az azonosítást mielőbb érdemes elvégezni, mert ennek hiányában június 27-től a pénzintézetek nem teljesíthetik az érintett lakossági vagy vállalati ügyfeleik megbízásait.
Június végéig minden banki ügyfélnek fel kell keresnie a pénzintézetét egy átvilágításnak is nevezett azonosítás miatt, amelyben nyilatkozik adatai valóságtartalmáról, valamint arról, hogy közszereplőnek minősül-e – írta csütörtöki számában a Magyar Hírla
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Trump–Zelenszkij-egyeztetés legszürreálisabb pillanatai.
Tíz másodperccel gyengébb időt úszott a junior vb-n, mint amivel tavaly legyőzte Hosszú Katinkát.
Majoross Gergely együttese Finnországgal, Lettországgal, Ausztriával és a feljutó Nagy-Britanniával találkozik a világbajnokságon.
Selmecbányai gasztro-kalandozásunk vezérfonalát a sörök adták.
Hol tart most a manipulációs kerekasztal tavaly ősz óta zajló, szégyentelen gazemberkedése?
Magyar felhasználók is áldozatul eshettek.
A kiállításon az amerikai ügyvivő is bejelentést tett.
Magyar felhasználók is áldozatul eshettek.
A kiállításon az amerikai ügyvivő is bejelentést tett.
Egyre csak fokozódik a gyűlölet a Tisza Pártban, közben Ruszin-Szendi Romulusz ügyeinek sincs vége.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.