Ilyen lenne az Európai Szuperliga lebonyolítása
Az A22 Sports Management nevű cég 64 férfi és 32 női csapattal indítaná el a sorozatot.
Az A22 Sports Management nevű cég 64 férfi és 32 női csapattal indítaná el a sorozatot.
A projekt mellett végsőkig kitartó katalán klub az Európai Unió bíróságának csütörtöki döntését ünnepli.
A Barcelona edzője kijelentette, hogy az újabb pontvesztés, a Valencia elleni 1-1 ellenére csapata jó úton jár.
A katalán csapat legutóbbi két meccse vereséggel végződött, de az edző szerint nem kell kongatni a vészharangokat.
A német csapat drukkerei a Konferencialigában Aberdeenbe is elkísérték a csapatukat.
A Porto és a Sahtar Donyeck egymás ellen dönt a továbbjutásról, a Newcastle és az AC Milan is reménykedhet.
Joao Felix kijelentette, egy nap Szoboszlai Dominik a Barcelona játékosa lehet.
Andrea Pirlo könnyen kiköthetett volna mindkét spanyol óriásnál, de végül maradt a Milanban.
Gonzalo Pérez de Vargas 13 védéssel járult hozzá a Barcelona 31-30-as győzelméhez a férfikézilabda BL-ben.
Joao Cancelo a csapattársát, Frenkie de Jongot dicsérte a Porto legyőzése után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Panyi Miklós elmondta lapunknak, hogy a bejelentés után mindenki elkezdett nyüzsögni, megkezdődött a magyar lakáspiac és építőipar felrázása.
Öt magyar úszó közül kettő jutott tovább a szingapúri vizes világbajnokság keddi előfutamaiból.
Négy ember, köztük egy 36 éves rendőr is életét vesztette, mielőtt a támadó öngyilkosságot követett el.
A Győr labdarúgócsapatának edzője különös nyilatkozatot adott, továbbra sem nyugszanak a kedélyek.
AZ EU csúcsán az igazságszolgáltatást a politikai nyomásgyakorlás természetes eszközének tekintik.
Kiállítás mutatja be a nagy múltú esemény történetét.
Joao Félix döntése megosztja a futball világot.
A Győr labdarúgócsapatának edzője különös nyilatkozatot adott, továbbra sem nyugszanak a kedélyek.
Kiállítás mutatja be a nagy múltú esemény történetét.
Joao Félix döntése megosztja a futball világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.