Most a Barcelona maradt hoppon – Ezúttal a Veszprém csábította el a katalánok világklasszisát
A veszprémiek 2026 nyarától megszerezték az olimpiai és világbajnok kapust, a dán Emil Nielsent.
A veszprémiek 2026 nyarától megszerezték az olimpiai és világbajnok kapust, a dán Emil Nielsent.

A Barcelona egykori sikerkovácsa, Andrés Iniesta kedden bejelentette, hogy befejezi a pályafutását.

A középpályás háromszor nyert BEK-et, valamint 1974-ben és 1978-ban is világbajnoki döntőben szerepelt, mindkétszer ezüstérmet akasztottak a nyakába.

A két marokkói támadó közül az egyiknek már korábban is volt egy rendőrségi ügye.

A Barca első kiszemeltje a spanyol lapok információi szerint az a Ludovic Fabregas, aki 2018-tól 2023-ig volt a katalánok játékosa.

Sokan már tényként kezelték, hogy a Barca Wojciech Szczesnyt igazolja le Marc-André ter Stegen helyére.

A térdszalagszakadást szenvedett Marc-André ter Stegent Wojciech Szczesny pótolhatja.

Nagy kérdés, ki lesz a súlyos sérülést szenvedett Marc-Andre ter Stegen utódja.

A Barcelona a 10. perctől emberhátrányban játszott Monacóban, ahol 2-1-re kikapott a BL-ben.

Az idényt kiválóan kezdő katalánok a Monaco vendégei lesznek csütörtökön a Bajnokok Ligájában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.