Átverte a szurkolókat a Barcelona elnöke, semmi sem lesz a nagy tervből
Korábban Joan Laporta is optimistán nyilatkozott a jövőről, egy sokak által kiszemelt játékos megszerzésében reménykedett.
Korábban Joan Laporta is optimistán nyilatkozott a jövőről, egy sokak által kiszemelt játékos megszerzésében reménykedett.

A rizseszsákokba rejtett kokainszállítmány Paraguayból érkezett Spanyolországba.

Továbbra is nagy a harc az Európa-bajnokságon győztes spanyol válogatott labdarúgóiért.

Megvan, hogy mikor mutatkozhat be a francia világbajnok a Real Madrid színeiben.

Meg kell műteni Ronald Araujót, aki a Copa Americán szenvedett combsérülést.

A legutóbb a Liverpoolnál játszó Thiago Alcantara hétfőn erősítette meg, hogy befejezi a pályafutását.

A katalán klub vasárnap három játékos távozásáról számolt be a közösségi oldalain.

Az egyik halálos támadás Barcelonában, a másik pedig Alicante megyében történt.

A katalán klub szerdán mutatta be új vezetőedzőjét, Hansi Flicket, aki Xavi helyére érkezett.

Már az új vezetőedzőt, Hansi Flicket is bemutatta a Barcelona, de még Xavit sem felejtette el a spanyol média.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.