Luis Enrique a Liverpool elleni vereség után olyat tett, amit sosem szokott

A nyolcaddöntők visszavágóival folytatódik kedd este a labdarúgó Bajnokok Ligája. A német párharc győztesét már-már kihirdethetjük, hiszen a Bayern München háromgólos előny birtokában fogadja a Bayer Leverkusent. Az Internazionale, a Barcelona és a Liverpool is jó helyzetben van, miután idegenbeli győzelemmel mindhárom csapat megtette az első lépést a továbbjutás felé.

2025. 03. 11. 5:05
Luis Enrique szerint a játékosai megérdemelték a dicséretet a Liverpool elleni vereséget követően Fotó: AFP/Paul Currie
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közel a továbbjutáshoz az Inter és a Bayern

Meglepetést jelentene, ha a Feyenoord az AC Milan után a városi rivális Internazionálét is kiejtené, miután a kék-feketék vendégként kerültek kétgólos előnybe. Az Inter kapuját pedig szinte lehetetlen bevenni ebben az idényben, kilenc BL-meccsen csak egyszer sikerült, a Leverkusennek.

A németeknek az említett bravúr után egy újabbra lenne szükségük, vagy hogy a vezetőedzőjük, Xabi Alonso szavaival éljünk, csoda kell a továbbjutásukhoz. Múlt szerdán a Bayern München volt az egyetlen házigazda, amely győzni tudott, és a német házipárharc már vélhetően eldőlt a 3-0-lal. Ha a háromgólos hátrány nem lenne már épp elég nagy gond, a Leverkusen a hétvégén elveszítette egyik legjobbját, Florian Wirtz bokasérülés miatt hetekre kidőlt.

 

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó, keddi program

Barcelona–Benfica 18.45
Liverpool–Paris Saint-Germain 21.00
Internazionale–Feyenoord 21.00
Bayer Leverkusen–Bayern München 21.00

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.