Xavi először utalt rá, hogy megváltoztathatja a döntését
Xavi eddig – a külvilág előtt legalábbis – hajthatatlannak tűnt, ha a maradásról kérdezték.
Xavi eddig – a külvilág előtt legalábbis – hajthatatlannak tűnt, ha a maradásról kérdezték.

A hírek szerint Ilkay Gündügan és Ronald Araújo megbeszélte a történteket.

Marozsán Fábián magabiztos győzelemmel mutatkozott be a barcelonai tenisztornán, Rafael Nadal viszont kiesett.

A magyar mesteredző szerint a katalánok legendájának tudnia kellene, hogy ő edző, nem pedig szurkoló.

Ousmane Dembélére nagyon haragszanak a katalán drukkerek.

Kovács István összesen három piros lappal sújtotta a Barcelonát, a Dortmund a másik keddi továbbjutó.

Rafael Nadal magabiztos győzelemmel tért vissza a barcelonai salakpályás tornán.

A Paris Saint-Germain csapatának ma este egygólos hátrányból kellene fordítania a BL negyeddöntőjében.

A klubnál továbbra is azt szeretnék, ha az idény befejeztével is Xavi maradna a Barcelona vezetőedzője.

A párizsi együttes hiába vezetett, egygólos hátrányba került.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.