„Az aljas Barcelona, amelynek olyan gyakran kedveznek a játékvezetők” – készül a PSG
A PSG ultrái nem felejtenek, de Luis Enrique számára is különleges lesz a mai negyeddöntős meccs a BL-ben.
A PSG ultrái nem felejtenek, de Luis Enrique számára is különleges lesz a mai negyeddöntős meccs a BL-ben.

Xabi Alonso volt az első számú jelölt az angol csapat kispadjára, de ő nem hagyja el a Leverkusent.

Inigo Martínez kipattant az autójából a Barca edzőközpontjának közelében.

A katalánok több mint egy órát emberelőnyben futballozva is csak 1-0-ra nyertek a Las Palmas ellen.

A klubnál minden erejükkel azon vannak, hogy meggyőzzék a vezetőedzőt a maradásról.

Ha a négy és fél évre elítélt Dani Alvés előteremti az összeget, szabadlábon védekezhet tovább.

A védő sérülése miatt éppen nem áll a Liverpool rendelkezésére, de azért figyelemmel követi a futballélet eseményeit.

A tervek szerint a katalán csapat vezetőedzője az idény végén lemond a posztjáról.

A címvédő az Atlético Madrid otthonából hozta el a három pontot, ezzel fellépett a tabella második helyére.

Pere Aragonés katalán elnök szerint ezzel megnyílhat az út egy erősebb katalán kormány előtt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.