„A hetvenéves a húszévessel, a szívsebész a buszsofőrrel” – Berecz István az év egyik legnagyobb táncházas eseményről
Harmadjára rendezik meg a FolkPark táncházfesztivált.
Harmadjára rendezik meg a FolkPark táncházfesztivált.

Sokszínű programokkal indítja a tavaszt a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete.

A Muzsikás együttes idén is a meghitt, ünnepi időszakban áll a Müpa pódiumára művészbarátaival.

Pásztorünnep, lemezbemutatók és a Góbé zenekar élő streamje.

Szeretnék elismerni azokat a művészeket, akik meghatározták a Budai Zeneház első negyedszázadát.

A hajnalig tartó táncház házigazdája a Tokos zenekar, az udvargazdák, pontosabban ligetgazdák pedig Berecz István és Kacsó Hanga Borbála lesznek.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Elképzelni sem tudjuk, mire akarják használni a zsákmányt.

Éppen egy tálca süteménnyel igyekezett valahová.

A kiadványban Magyar Péterre jellemző eseményeket mutatnak be, a naptár azonban csupán áprilisig tart…

A több mint 250 milliárd forintos beruházás új fejezetet nyitott a Városliget történetében.

Tűz keletkezett egy olajfinomító közelében.

A pápa az egyház első vértanúja ünnepnapján Szent István közbenjárását kérte azoknak a keresztény közösségeknek a támogatására, amelyek a leginkább szenvednek a hitvallásukért.

A techmilliárdos a demográfiai statisztikákra reagált, amelyek szerint a belga fővárosban élő gyermekek mintegy háromnegyede nem európai származású.

A készletek decemberben kezdődő apadása a közzétett adatok alapján a szokásos tendenciát követi.

Áldott, békés ünnepet kívánt mindenkinek a fideszes politikus.

A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.