Folytatódik az ápolói béremelés és a nővérszállók fejlesztése
A januári emelés után novemberben újabb ütemben emelkedik a szakdolgozók, illetve immár a védőnők bére is, és 2022-ben további bérfejlesztés várható.
A januári emelés után novemberben újabb ütemben emelkedik a szakdolgozók, illetve immár a védőnők bére is, és 2022-ben további bérfejlesztés várható.

Ágazati szakértők szerint kicsi az esélye annak, hogy a korábbi évekhez hasonlóan jelentős emelést terveznének a nagy kereskedelmi szereplők.

A megemelt fizetést áprilistól visszamenőleg kapják majd meg a fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint a járási hivatalok ügyintézői és tisztviselői – mondta a közigazgatásért felelős államtitkár.
Kedden kezdődnek a 2020-as bértárgyalások a hazai kiskereskedelem legnagyobb piaci szereplőjénél, a Tesco áruházláncnál két szakszervezet képviseli a munkavállalói érdekeket.

Mintegy 32 milliárd forintból emeli a kormány a területi közigazgatásban dolgozók bérét, legalább 10, de átlagosan 18 százalékkal.

Emellett a kormány a lakhatási körülményeken is javít. Csaknem 60 milliárd forintból épülnek vagy újulnak meg nővérszállók.
A béremelésen túl a kormány a munka- és lakhatási körülményeket is fejleszti nővérszállók építésével – mondta el az egészségügyért felelős államtitkár.

Hatodik éve növekednek dinamikusan a bérek, az éves növekedés 10 százalék körül van, és ez a folyamat utolérte az igazságügyi ágazatot is – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára.
Még ebben a hónapban megegyezhetnek az állami vállalatoknál dolgozó munkavállalók keresetrendezéséről a munkáltatókkal a szakszervezetek – értesült lapunk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.