Hat éve töretlen a reálbér növekedése
A munkaerőért zajló összeurópai versenyben még jelentős hátrányt kell ledolgozni. A folyamatok azt mutatják, hogy folytatódik a kedvező tendencia.
A munkaerőért zajló összeurópai versenyben még jelentős hátrányt kell ledolgozni. A folyamatok azt mutatják, hogy folytatódik a kedvező tendencia.
– Amióta a kormány az adócsökkentés útjára lépett, fokozatosan fehéredik a gazdaság és egyre több bevételre tesz szert az államkassza – jelentette ki az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke.
Elsősorban a munkaerőhiány hajtja felfelé a béreket és az erőteljes növekedés addig kitarthat, amíg a gazdasági növekedés kedvező üteme fennmarad – így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott l
A KSH keddi közlése szerint februárban a bruttó és a nettó átlagkereset 12,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban a januári 10,6 százalékos emelkedés után.
Az OKSZ főtitkára úgy látja, hogy a kormányzati intézkedések, a családi otthonteremtési kedvezmények kibővítése tovább erősítik a lakáspiacot.
Az elmúlt három évhez hasonló béremelkedés várható az idén is alapvetően a szakemberhiány, illetve a minimálbér és a garantált bérminimum 8-8 százalékos emelése következtében.
Hat éve folyamatosan nőnek a bérek Magyarországon, 2018-ban ismét jelentősen, egyaránt 11,3 százalékkal emelkedett a bruttó és a nettó átlagkereset.
A bérmegállapodásnak köszönhetően, ami többek között a minimálbér és a garantált bérminimum 8 százalékos emelését két évre meghatározza, a legkisebb bérek 2010-hez képest több mint a duplájára nőttek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint meg kell változtatniuk az internetes kultúrát Magyarországon.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a légi szállítmányok hét raklapnyi lisztet, cukrot és konzerv élelmiszert tartalmaznak.
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.