A magyar kormány támogatásával 249 elektromos autót kapnak a kórházak
Az autókat több gyógyintézmény már megkapta és használatba vette, a kórházakat csak az üzemben tartás és a casco biztosítás költségei terhelik.
Az autókat több gyógyintézmény már megkapta és használatba vette, a kórházakat csak az üzemben tartás és a casco biztosítás költségei terhelik.

A miniszter szerint a felépülő üzem a jövőben képes lesz a Magyarországon működő nagy koreai akkumulátorgyártó vállalatok, az SK Innovation és a Samsung alapanyag-igényének kiszolgálására.

Az Oroszországot Németországgal összekötő, évi 55 milliárd köbméter kapacitású vezeték még 2019 végén készült volna el, de az amerikai szankciók megakasztották az építkezést.

Magyar Levente úgy fogalmazott, mivel az alapító magyar származású volt, ezért a cégre magyar vállalatként, a beruházásra pedig hazai beruházásként tekintenek.
Megállíthatatlanul emelkednek a sertésárak a hazai piacon, egy év alatt közel 150 forinttal nőtt az élő állat termelői ára.

Már látszanak az eredményei annak a kiemelt támogatásnak, amelyben az élelmiszeripar az elmúlt években részesülhetett. Az ágazat üzemi nyeresége öt év alatt több mint ötven százalékkal nőtt.





Van itt néhány tényező.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nyolcvanhárom éve, a szovjet Vörös Hadsereg offenzívája rövid idő alatt átszakította a 2. magyar hadsereg vékony arcvonalát, súlyos veszteségeket okozva a gyengén felszerelt magyar seregtesteknek.

A nyugdíjak növelése továbbra is kiemelt cél.

Íme, a tények! Bemutatjuk, hogyan fordultak a magyar érdek ellen Magyar Péterék a legfontosabb kérdésekben.

A vörös kód kiadás óta eltelt öt napban 1047 hívás érkezett be a központi diszpécserszolgálatra, és a bejelentések alapján 409 embert helyeztek biztonságba.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.

A három méter széles lépcsőt egyméteresre szűkítette le a tulajdonos.

A magyar férfiválogatott Montenegrót is simán legyőzte a vízilabda Európa-bajnokság csoportkörében, ezzel pedig a csoportját is megnyerte.

Elkapták a rendőrök.

Nem kell majd a kardunkba dőlni, ha mégis Orbán Viktor fog tovább kormányozni – közölte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.