Tarlós István elhalasztotta a Szentendrei út felújítását
Egy óbudai lakos feljelentette az ügyészségen az engedélyt kiadó III. kerületi önkormányzatot, de ha pontatlan információkat közölt az ügyészséggel, annak következménye lehet.
Egy óbudai lakos feljelentette az ügyészségen az engedélyt kiadó III. kerületi önkormányzatot, de ha pontatlan információkat közölt az ügyészséggel, annak következménye lehet.

A világ második legvonzóbb befektetési célpontja Közép-Kelet-Európa – közölte az EY nemzetközi tanácsadó cég hétfőn az MTI-vel az EY European Attractiveness Survey alapján, amely a tavaly megvalósult, munkahelyteremtéssel járó beruházásokat vizsgálta.
Negyvennyolc férőhelyes kishajókikötőt alakítanak ki a Tiszán Szeged belvárosában, a beruházás a Partfürdő 300 millió forintból megvalósuló fejlesztésének része – közölte a város gazdasági alpolgármestere csütörtökön.
Még júliusban megkezdődik az M5-ös autópálya és az 54-es főút csomópontjainak átépítése; a munkálatok idejére az autópálya fel- és lehajtó ágait lezárják – közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az MTI-vel hétfőn.
Elkészült a Baranya-csatornára tervezett záportározó, amely négyezer embert védhet meg a jövőben a felhőszakadások idején – tudatta a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (DDVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
A nyertes pályázatok támogatási kerete megközelíti a 24 milliárd forintot. A nyertes pályázatok közül 31 Hargita megyéből, 18 Kovászna megyéből és 17 Maros megyéből érkezett.
„Európa legalacsonyabb adói, a jól képzett munkaerő és a felsőoktatási rendszer színvonala nyomán a bajor vállalatok továbbra is rendkívüli mértékben bíznak Magyarországban.”
A romániai ingatlanfejlesztési piac egyik főszereplőjévé kíván válni a budapesti Corvin-negyed újjáépítésének kivitelezője. A Futureal-csoport negyvenmillió eurós lakóparkot épít Bukarestben, de más területeket is célba venne.
A vámszabad kikötőben közel százmillió eurós infrastrukturális beruházást terveznek, hogy a magyar cégek innen bonyolíthassák le exporttevékenységüket.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Az orosz elnök a védelmi ipar fejlesztéséről tárgyalt.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.